Viharfelhők Dubaj felett

Némileg megzavarta Amerikában a hálaadás napi pulykavacsora előkészületeit a dubaji luxusingatlan-fejlesztő Nakheel és a hozzá tartozó cégek fizetési nehézségeiről szóló híradás. A Közel-Kelet minden bizonnyal legköltségesebb fejlesztését végrehajtó cégcsoport a héten bejelentette: felvett hiteleinek refinanszírozása nehézségekbe ütközik. A teljes tartozás eléri a 60 milliárd dollárt. Az átütemezés hírére nyugtalankodni kezdtek a globális pénzpiacok, amelyeken egyébként is kifogyóban van a vételi kedv. A piaci szereplők az utóbbi időben kezdik alulsúlyozni a megjelenő kedvező híreket, és eladásokkal reagálnak a negatívumokra.
Úgy tűnik, a tavasz óta töretlenül tartó áremelkedés folytatódása egyre komolyabb akadályokba ütközik. A likviditás beszűkülése könnyen felidézheti a 2008 októberében kialakult helyzet apokaliptikus képeit. Amennyiben a világ pénzpiacain a likviditás csökken, elfogy a befektetők kockázatvállalási kedve. Miután jelenleg minden aktívan tőzsdéző befektető portfóliója színültig tele van értékpapírokkal, egy elbizonytalanodás magával fogja hozni az eladók megjelenését, akik pénzüket biztonságban akarják tudni. Amikor túl sok az eladó, és friss vevők megjelenése nem valószínű, az árfolyamok esnek – sokat és meredeken. Fenti helyzet kialakulásának esélye jelenleg igen nagy. A dubaji projekt bedőlése robbanó gyutacsként indíthat be olyan folyamatokat, amelyek hetek alatt oszlatják el a világgazdaság recesszióból való kilábalásába vetett reményeket. A recesszió második hullámának megérkezése súlyos következményekkel jár a magyar gazdaságra nézve.
Elsőként kiderül, hogy az egész, április óta zajló válságkezelés eredményei semmi mást nem jelentenek, mint azt a tényt, hogy az állami forrásokból tőkeinjekciókkal ellátott nemzetközi pénzintézetek magas hozamú magyar államkötvényeket vásároltak. Tették ezt azért, mert a dollár-, euró-, font-, jen- és svájcifrank-alapú kötvények hozama a nullához közelítő alapkamat miatt alacsony volt. A hazai kötvények extraprofitot biztosítottak. A magyar állam a felvett IMF-hitel fedezete mellett kibocsátott papírjaira volt kereslet, ami stabilizálta a forint árfolyamát. Eddig. A kormány intézkedéseit dicsérő megfigyelők persze erre mondhatják, hogy megfelelő intézkedések hiányában a magyar papírok iránt nem alakult volna ki bizalom, tehát a stabilitás a kormány érdeme. Ne felejtsük el azonban, hogy a 2008 végére itthon kialakult csőd közeli helyzetet a globális befektetők forintalapú pozícióinak likvidálása idézte elő – persze a szocialista– szabad demokrata kormányzás totális csődje mellett. A mostani állampapír-vásárlások pedig nem valamely kormányintézkedés áldásos hatásának felismeréséből adódnak, hanem abból, hogy a befektetők kiszámolták, meddig elég az IMF-hitel. Amíg van, addig ők is fedezve vannak, a központi bankoktól és más forrásokból olcsón kapott pénzt nagy hozammal forgathatják. A kormány egyébként – a 13. havi nyugdíj eltörlésén kívül – nagyrészt csak ígért, és ígéreteinek oroszlánrészét a következő kormánynak kellene betartani. Strukturális reformok nincsenek, a közszférában dúl a pazarlás és a korrupció, a gazdaság teljesítménye pedig vészes ütemben romlik. A „stabilizáció” egyszerűen egy rövid távon látszólag eredményeket hozó lépéssorozat, amelynek oltárán feláldozták még a közeljövő értékeit is.
Mindezt híven tükrözi a 2010. évi költségvetés. Még az MNB szerint is elképzelhetetlen, hogy a prognosztizált 3,8 százalékos hiány tartható legyen. Ebből értelemszerűen adódik, hogy magasabb hiány esetén a finanszírozásnak két alternatívája lesz: újabb IMF-hitel, avagy az állampapír-kibocsátás növelése, miután egy csökkenő gazdaságban az adóbevételek növekedése nem életszerű.
Utóbbi esetben a hozamok esése elképzelhetetlen, pláne akkor, ha a világra ismét a pénzszűke lesz a jellemző. Bármilyen jövendőbeli kormány részéről utópisztikus elképzelés, hogy a nemzetközi bizalom az ország iránt csupán azért megnő – többszázaléknyi kamatdiszkont formájában –, mert az országnak új kormánya van. Addicionális állampapír-kínálat + csökkenő globális likviditás = magasabb hozamelvárások a befektetők részéről. Persze van kivétel – amennyiben Kína úgy dönt, hogy tetemes szufficitjét forintalapú eszközökben kamatoztatja. Ez lenne csak az igazi gazdaságpolitikai győzelem. De félre a tréfával.
2010 tavaszán a választások után megalakuló új kormány véleményem szerint csak nagyon korlátozott mértékben és drágán tud forráshoz jutni a nemzetközi piacokról. A belső források elapadnak – csökken az áfa-, az szja-, a járulék- és a társaságiadó-bevétel. A kialakuló kényszerhelyzet – világgazdasági fellendülés híján – újra IMF-hitel felvételét teszi szükségessé. Annak feltételei viszont brutálisak lesznek, miután az előző adminisztráció csak nagyon szigorú feltételekkel kapott hitelt, amit nem fogunk tudni törleszteni. Amint kiderül, hogy a költségvetési hiány nem tartható – és ebben a tekintetben nincsenek illúzióim –, az IMF a megnövelt hiányt kénytelen lesz elfogadni és finanszírozni. A feltételek elfogadásának szociális és társadalmi következményei kiszámíthatatlanok.
A rendszerváltás óta kialakult magyar demokrácia minden idők legnehezebb próbája elé néz. Olyan kockázatokat és fenyegetéseket kell kezelnie, amelyre mostanában nem volt példa. Erre pedig csakis és kizárólag akkor van esély, ha sikerül helyreállítani a közbizalmat. A hiteles programon és annak következetes végrehajtásán múlik minden. A felvázolt igen pesszimista forgatókönyv megvalósulása esetén ki fog derülni, hogy a „válságkezelés” voltaképpen semmi mást nem jelentett, mint a kormányzó pártok csökönyös ragaszkodását a hatalomhoz, miáltal sikerült elvesztegetni egy teljes évet. A választáson győztes erők előtt olyan feladatok fognak állni, amelyek megoldása csak akkor lehetséges, ha az erőfeszítéseket a magyar lakosság teljes erővel támogatja.
A jelenkori Magyarország sikerének záloga nem a külföldi befektetők bizalmának elnyerése, avagy holmi sikeresnek tűnő „országimázs-kampány”. Ha az állampolgárok bizalmát nem sikerül elnyerni, akkor a hivatalba lépő adminisztráció hónapokon belül „saját gyermekének” tekintheti a válságot. Ugyanúgy, mint Barack Obama elnök az Egyesült Államokban. Egy különbséggel.
Az amerikai dollárt nem a Pénzjegynyomda Zrt. állítja elő.

A szerző gazdasági szakértő