Zajlik a vesztes kerestetik kampány

Közeledik a 2010-es országgyűlési választások időpontja, így javában tart a jelöltek keresése, kiválasztása. Nincs ez másként a kormányzó MSZP esetében sem, ahol a párt hagyományai, lehetséges jelöltjei, a kormány és a párt megítélése alapján ketten tűnnek esélyesnek. Mesterházy Attila és Bajnai Gordon. Az MSZP-nek az országgyűlési választásokon három hivatalos miniszterelnök-jelöltje volt: 1998-ban Horn Gyula, 2002-ben Medgyessy Péter, 2006-ban Gyurcsány Ferenc. 1990-ben nem volt hivatalos jelöltválasztás, de egyértelmű volt, hogy nem a listavezető pártelnök Nyers Rezső, hanem a miniszterelnök Németh Miklós folytatná a kormányzást. 1994-ben nem volt MSZP-s miniszterelnök-jelölt, mert Horn Gyula akkori pártelnök csak listavezető választást akart, hiszen tudta, azt könnyen megnyerheti, de miniszterelnöknek nagyon sokan Németh Miklóst látták volna szívesen.
Négy fő kritérium fedezhető fel, ami meghatározza nemcsak a jelöltek, de az MSZP politikai arculatát is az elmúlt húsz évben. Az MSZP szívesebben jelöl olyat, akinek imázsa inkább az „egy a hétköznapi emberek közül” és nem egy karizmatikus vezetőé. Jellemző, hogy a szocialista szempontból egyedül karizmatikusnak tekinthető Gyurcsány is igyekezett elhárítani azt, hogy ő baloldali vezér lenne. Második szempont, hogy az MSZP-ben több párt van egyszerre, ideológiai platformok és mindenekelőtt hatalmi csoportosulások sokasága szövi át a párt életét. Az a politikus éli túl a jelölési procedúrát, aki ezek többségének támogatását vagy legalább jóindulatú semlegességét bírja. A jelöltek kiválasztását jellemzi egyfajta vezetőellenesség, a jelöltek többsége nem a párt csúcsvezetésének tagja. Ebben nagy szerepe van a pártban széles jogkörrel rendelkező, a szűk pártvezetés akaratát néha felülíró kongresszusnak is. A jelöltek közül ketten (Medgyessy és Németh) nem is voltak tagjai a pártnak, Gyurcsány megyei elnökként lett miniszterelnök 2004-ben és így jelölt 2006-ban. Horn pedig csak az MSZP működési mechanizmusára annak története során legjobban ráérző vezetőként lett kvázi jelölt ’94-ben. Negyedik szempontként megfigyelhető, hogy amennyire hátrányos szempont a pártpolitika, annyira előnyös a kormányzati tapasztalat. Az MSZP és az általa választott jelöltek arculatának eddig az összes esetben fontos eleme volt, hogy nekik van a legtöbb kormányzati tapasztalatuk.
Napjainkban több név is felmerül lehetséges jelöltként. Több szocialista politikus szerint is csak tesztelik a pártot és a választóikat a jelöltek neveinek bedobásával, és természetesen vannak önjelöltek is. A fent említett négy kritériumnak jelenleg nagyon kevesen felelnének meg, így Szili, Kovács vagy Botka esetleges indulása is meglepetés lenne. Mesterházy Attila azonban megfelel a kritériumoknak: fiatal kora ellenére frakcióvezető, de beszédeiben törekszik a közérthetőségre, kerüli az ideológiai fejtegetéseket, sőt néha már – kormánypárti frakcióvezetőtől különösen – bántó leegyszerűsítéssel fogalmaz. A nyári „fiatalok-öregek” harcban nem állt egyik tábor mellé sem, és mostani pozícióját annak is köszönheti, hogy a hatalmi platformok többségének bizalmát elnyerte. Ugyan vezetője a frakciónak, de még elég rövid ideje ahhoz, hogy ne tűnjön a felső vezetés bebetonozott tagjának, apparatcsiknak. A mostani kudarcokat nem az ő döntései miatt szenvedi el a párt, de az esetleges javulást kötheti saját szerepéhez. Az elmúlt hét évben államtitkár volt, és így hivatkozhat kormányzati tapasztalatra is.
Mesterházy jelöltségének a fentieken túl előnye lenne az MSZP számára, hogy még a párt által is alig tagadott gyurcsányi kudarcsorozat idején nem került reflektorfénybe, ennek oka sokak szerint a Gyurcsánnyal fennálló konfliktusa volt. (Ez utóbbi jelenleg inkább előnynek tűnik az MSZP-ben.) Fiatal kora enyhítheti a közvélemény szemében az MSZP-ről mint elöregedett pártról kialakult képet. Vezetői erényeire hivatkozhat, ha a szétesőben lévő párttal szemben a frakcióban sikerül az eddigi kibeszélésekkel teli, de a fontos szavazásoknál meglévő, viszonylagos egységet megőrizni. Jelöltségének hátrányai közül kiemelkedik a Zuschlag-ügyben játszott tisztázatlan szerepe, hiszen Topolánszky Ákos akkori helyettes államtitkár szerint ő volt, aki 2002 és 2004 között személyesen döntött a pályázatokról. Az is kérdéses, hogy a még megmaradt kisszámú szocialista törzsszavazó elfogadná-e jelöltként. Továbbá ismertsége több hónapos frakcióvezetőség után is viszonylag alacsony, és megszólalásai nélkülözik azt az eredetiséget és tartalmasságot, ami ezt jelentősen növelné. A választásokig ez a hátrány nyilván mérséklődne, de ez azt jelenti, hogy nem képes jelentős számú párton kívüli szavazót mozgósítani.
Ezekre a személyes hátrányokra természetesen válasz adható. A Zuschlag-ügyben és más korrupciós ügyekben olyan sok szocialista és kormánytag érintett, hogy ez önmagában az MSZP jelenlegi helyzetében ilyen kevés jelölttel aligha lesz kizáró ok. A baloldali törzsközönségnek néhány, az eddigieknél sarkosabb, baloldalibb megszólalással lehet üzenni, és természetesen rá is fel lehet építeni egy kommunikációs kampányt.
A fent említett jelöltállítási szempontoknak a jelenlegi kormányfő, Bajnai Gordon is megfelel. Megjelenését, anyagi helyzetét illetően ugyan nem átlagember, de habitusából, beszédstílusából fakadóan legalább olyan távol áll a karizmatikus vezető alakjától, mint Medgyessy Péter. Baloldalinak tartja magát, de nem tagja a pártnak, így egyik hatalmi centrumnak sem. Ráadásul kezdettől határozottan megkülönböztette magát a pártpolitikusoktól, és kormányát – és ezáltal magát – is „szakértőnek” minősítette. A kormányzó párt és a kormány helyzete közti különbség is segíti, hiszen míg előbbiben hatalmi harcok dúlnak, addig utóbbi jelenlegi állapotok szerint kitölti a következő általános országgyűlési választásokig tartó időt, és mentes a látványos belső konfliktusoktól. Aligha kérdéses, hogy a szavazók többségének melyik a szimpatikusabb.
Természetesen Bajnai Gordon jelöltségének is lennének hátrányai és előnyei. Amennyiben elvállalja a jelölést, támadható Gyurcsányhoz kötődő régi kapcsolata, barátsága miatt, s hátrányt okozhat a Hajdú-Bét-ügy is. Harmadszor pedig az adott szavának mondana ellent, amennyiben egy évnél hosszabb időre vállalná el a kormányfői teendőket. Ezzel kiszámíthatósága, szavainak őszintesége válna rövid időn belül megkérdőjelezhetővé. Negyedszer, az MSZP és a kormány sikerpropagandája ellenére a választók döntő többsége, különösen a megszorítások által érintettek korántsem látják olyan fényesen a kormányzat teljesítményét.
Akárcsak Mesterházy esetében, itt is meg lehet próbálni választ adni ezekre. Gyurcsányhoz kötődő viszonya és a Hajdú-Bét-ügy is 2006 óta ismert, három év alatt emiatt nem távozott. Az egy év pedig dátum szerint 2010. április 14-én jár le, addig teheti azt, amit egy miniszterelnök kampány alatt tenni szokott. Akár kampányolhat is, mint ahogy teszi is: vidéki látogatásokon országos vagy regionális fejlesztés bejelentése, látogatás a labdarúgó-válogatott edzésén stb. Hivatkozhat úgymond a haza érdekére is, amely szerint a válságkezelés folytatása csakis tőle várható. Korántsem lenne egyedülálló, hogy valaki a köz – de legalábbis annak egy része – óhaját kegyesen meghallva változtat korábbi döntésén. A politikusok ilyesfajta szokására már Shakespeare is felhívta közönsége figyelmét a Julius Ceasar és a III. Richárd egy-egy híressé vált jelenetében.
Az MSZP szempontjából fontos, hogy a választásokon a baloldali értelmiség a nehéz évek ellenére mögé áll-e, hiszen jelenleg kritikusan viszonyul az MSZP-hez, amit talán Bächer Iván elhíresült írása mutat leginkább. Ez most Bajnai személyével tűnik inkább biztosíthatónak, hiszen a kormányzatról szóló baloldali publicisztikák többségének hangvétele pozitív. Ugyanakkor Mesterházyt magasztaló írások is kikerülnek a holdudvarból, elég csak Lengyel László írásaira gondolnunk, aki egyenesen a jövő szocialista vezetőjeként méltatja őt. Miért lenne jó ebben a szinte reménytelen helyzetben Bajnainak vagy Mesterházynak, ha elvállalnák a jelöltséget? Egyrészt a hatalom keserű-édes íze rájuk is hatással lehet. Emellett mindketten fiatalok, és ha bármelyikük a bukottnak tűnő választáson a miniszterelnök-jelöltséget elvállalná, azzal – a választások eredményétől szinte függetlenül – óriási bizalmi tőkét halmozna fel az MSZP egyszerű tagjainak szemében, amivel a jövőben szinte bármilyen posztot jó eséllyel megpályázhatna. Ezt Németh Miklós esetében láthattuk, aki 1990-ben hasonló reménytelen helyzetben vállalta a jelöltséget, és még ma is sokszor emlegetik az MSZP-ben posztok várományosaként.
Az országgyűlési választásokra legkorábban április 11-én kerülhet sor, addig már öt teljes hónap sincs hátra. Ennyi idő alatt kellene felépítenie az MSZP-nek egy új első számú vezetőt, aki, ha nem Bajnai az, 2009-ben már a harmadik lenne. Ez ennyi idő alatt nehezen kivitelezhető, és „az MSZP-nek nincs ideje arcot cserélni”, ahogyan azt Lendvai Ildikó meg is fogalmazta. Fogy tehát az ideje a Magyar Szocialista Pártnak, hogy eldöntse, kinek a vezetésével vág neki a soron következő választásoknak. Ebben a helyzetben bármelyikük lesz is a jelölt, alacsony velük szemben az elvárás párton belül és azon kívül is. Ez előnyükre válhat a kampányban, majd a későbbi belső hatalmi harcokban, márpedig a szocialista párt jelenlegi helyzetében ez lehet számukra a fő szempont.

A szerzők politológusok