A nap befejezetlen történeteiről

Nehéz lesz elhinni bármit is az elkövetkező időben. Itt a kampány, a politikustársadalom a feje tetején, tele sértettekkel, akik nem folytathatják. Ilyenkor összekeveredik belső információ a kommünikével, a pártszóvivők nem győzik cáfolni egymás híreszteléseit. Folyik a bosszú kiváltotta kiszivárogtatás, a másikkal való riogatás. A helyzetre jó példa a közmédiumok összevonásáról szóló hír, amelyet a Fidesz cáfol, de ijesztgetésre alkalmas. Akik eddig sem lehettek biztosak az állásukban, most még jobban elbizonytalanodnak, miközben a lelke mélyén mindenki tudja, hogy az összevonásban van ráció. A kérdés mindig a hogyan, a kinek, kiknek a sérelmére.
Amikor Such György és csapata a politikai elit hallgatólagos beleegyezésével hozzálátott a Magyar Rádió megreformálásához, az volt a célja, hogy korszerű és lehetőleg olcsó intézményt alakítson ki. A takarékosság természetesen a vezetésre nem szokott vonatkozni, mivel az üzleti világ szemlélete szerint aki fenn van, annak jár. Márpedig ez egy részvénytársaság. A karcsúsított rádióban karcsúsított műsorrendet is bevezettek. Műsorkészítés gyakorlatilag csak a Kossuthon folyik, a többi adó alibizik. Mindez statisztikákkal, könyveléssel szépen megtámogatva. Persze senki soha nem mondta, hogy a közrádió érinthetetlen, hogy annak úgy kell szólnia, mint előtte évtizedeken keresztül, sőt még azt sem, hogy nem lehet műsorokat megszüntetni. De egyet senki nem tanácsolt, hogy tüntessék el belőle az időt. Azt a különleges rádiós adottságot, hogy valamit meg lehet benne beszélni.
Az új, XXI. századi közrádió végül éppoly pergő és felületes lett, mint a körülötte lévő világ. A rohanásban a történetek helyett a történeteknek csak az elejére maradt idő. Rendben, így működik az egész sajtó, felkapja a hírt, de ideje már nem marad utánajárni, mert már ott a következő téma, és annak kell a hely. A nap történetei a Kossuth rádió aznapi legjobb, legérdekesebb anyagainak esti összefoglalója. Csupa érdekesség, érdektelenség. Két szakértő összecsap nyugdíjkasszaügyben, de csak egymás elképzeléseinek a gyalázásig jutnak, és jön a műsorvezetői figyelmeztetés: egy mondatra van még idő. Nulla érdemi információ. Rövidke riport arról, hogy az ország két legszegényebb települése nem tud megfelelni a közmunkaprogram előírásainak, sőt, még fel is jelentették őket. Ennyi. Lufigyártás nagy tételben. A végén mégiscsak meg kellene kérdezni a hallgatót: tessék mondani, mennyit tetszett megjegyezni? Hogy semmire nem tetszik emlékezni? Az nem baj. Nem az állítás a fontos, hanem az üzenet. Vagy inkább annak a hangulata. A közérzet uniformizálása. Szó sincs arról, hogy ezt a rádiósok tudatosan csinálnák. Ők csak műsorokat készítenek úgy, ahogy nekik előírják. A többi nem az ő dolguk.
(A nap történetei, Kossuth rádió.)