Minden valószínűség szerint emberi mulasztás, esetleg öngyilkossági szándék, valamint a 2007-es panelprogram kivitelezőjének „spórolós” hozzáállása okozhatta a tavaly augusztus 15-én bekövetkezett tragédiát a miskolci Középszer utca 20. szám alatti tízemeletes épületben. Az érintettek szerint látszatintézkedésként is felfogható hibás helyi tűzvizsgálatot követően a Nógrád megyei katasztrófavédelemre bízták az „ismétlést”, s bár a jelentésük a napokban elkészült, egyelőre nem ismert a közvélemény előtt – tudtuk meg az Sz. család három tagját gyászoló lakóközösség néhány tagjától.
A tragédiát követően több ember halálát okozó gondatlan közveszélyokozás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az augusztusi, három életet követelő miskolci lakástűz ügyében – tájékoztatta lapunkat annak idején Dobi Tamás, a főkapitányság kommunikációs munkatársa. Akár a személyi felelősség kérdése is felmerülhet Dobi szerint, ám ezen állítását sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. Mint mondta, közigazgatási eljárás keretében nyomoznak a tűzeset lehetséges okainak feltárása céljából, ám egyelőre részletekkel nem szolgálhat. Úgy tudjuk, a rendőrség folytatja a nyomozást, de ehhez meg kell ismerni az új tűzvizsgálati jelentést is.
Lapunk kutatásai alapján immár jogosan feltételezhető, miszerint a miskolci önkormányzati tűzoltóság – valakinek a kérésére – elbagatellizálta a három ember halálát okozó avasi tűzügyet. A tragédia első vizsgálati eredményéből kiderül: a lángok keletkezésének oka ismeretlen, noha a Középszer utca 20. szám alatti panelház lakói ezt a jelentést nem fogadták el. Úgy vélik, azt a hetven év fölötti idős nőt terheli elsősorban felelősség, aki a hatodik emelet 1-es lakásában élt, ellenben a tűz keletkezésekor, segítségkérés helyett lement az utcára, s onnan figyelte a körülötte zajló eseményeket. Ez az asszony egyébként az egyik miskolci MSZP-s városi képviselő anyósa, mint a Középszer utca károsult lakói közölték.
A családi kapcsolatok ismeretében a miskolci tűzoltóságot ezért terhelheti különösen nagy felelősség – fogalmaztak a vizsgálati eredmény ellen fellebbező lakók –, valakiknek ugyanis nyilván sikerült megfélemlíteni őket. A szintén az avasi lakótelepet ért négy évvel ezelőtti vízfertőzésnek sem volt felelőse, viszont emlékeztettek: akkor harmincötezer ember egészsége került veszélybe, s a Magyar Nemzet cikke alapján minden apró részletre fény derülhetett volna. Mégsem állították bíróság elé tettest, aki szennyvizét a megáradó Juhdöglő tóba engedte, holott mi megtaláltuk a csövet. Nem számítottak az augusztusi tűzvész után sem felelősségre vonásra, a 24 lakó ezért fellebbezett a borsodi katasztrófavédelem jelentésnek nevezett, ügyelhallgató dokumentuma ellen.
Immár nagy a pánik Miskolcon, miután ezt a történetet – a halálesetek miatt – nem lehet szőnyeg alá söpörni. Bár a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság próbálta hitelesen rekonstruálni a tűz keletkezésének okát, több nyomot azonban a vizsgálat kezdetéig eltüntettek. Szinay Attila, a miskolci közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője véletlenszerű egybeesésnek találta tegnap, hogy a tűzoltóság vezetőjének éppen abban az időben járt le a vezetői megbízatása, s nevezték ki helyette Alföldi Attila századost, amikor az összelapátolt tűzvizsgálati dokumentum ismeretében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság újrakezdte a procedúrát, ráadásul a szomszédvár hatóságát bízta meg a feladattal. Szinay feltételezi, hogy tavaly augusztusban a független budapesti statikus feltevései helytállóak voltak, s nem zárható ki a vízfertőzéshez hasonló hanyag hozzáállás a városvezetés részéről sem. Az ellenzéki politikus szeretné, ha Miskolc önkormányzata a tragédia okát vizsgáló szakértők jelentését teljes terjedelemben közzé tenni, s nem kivonatokkal próbálnák elfedni a tűz keletkezésének és továbbterjedésének valódi körülményeit. A Fidesz városi frakcióvezetője alátámasztotta a lakók állítását, miszerint a hatodik emelet 1-es lakásában élő aszszony valóban az egyik MSZP-s miskolci önkormányzati képviselő anyósa.
Szinay Attila elmondta, a független szakember véleményével azonos álláspontot képviselnek, napvilágot kell látnia az igazságnak. Különösen azért, mert három ártatlan ember vesztette életét, mialatt a tűz keletkezési pontjának lakástulajdonosa nem kért segítséget. A frakcióvezető hallott olyan véleményt, hogy a miskolci paneltűz áldozatai egyrészt a panelprogram szakszerűtlen kivitelezése miatt halhattak meg. Immár méltán feltételezhető, ami szerint a rosszul felragasztott poliészter alatt terjedtek a lángok a hatodik emelettől fölfelé. Amennyiben a megállapítás helytálló, a 2007-es panelprogram hiányosságai miatt személyi konzekvenciákat lehet levonni. Az ötmilliméteres poliészter habtábla helyett vékonyabbat használtak, mialatt a falra ragasztásnál légbuborékok alakultak ki a habtábla és a fal között, s ezek a lángokat átengedték. A Középszer utcai tűznél e kivitelezési hiba miatt a rések kéménykürtőként viselkedtek, tehát a poliészter nem bírhatta a hőterhelést, különösképpen nem 45 percig.
A várospolitikus arra keresi a választ, vajon ki fogja megtéríteni a károkat, amelyeket a panelprogram nyilvánvaló hiányosságainak figyelmen kívül hagyásával okozhattak. Nincsenek megbízható tűzvédelmi berendezések – mutatott rá –, rossz a belső szellőztetés, ez pedig újabb dilemmát vet fel, mert a védelmi rendszer bár betörők ellen hatásos, de életveszélyt okoz tűz esetén. Emlékeztetett: e hibák miatt nem tudtak kimenekülni hetedik emeleti lakásukból az áldozatok. Ismeretei szerint a külső védőréteg és a belső szellőző szigetelésének tényleg 45 percig kellett volna ellenállnia a lángoknak, ezzel szemben úgy peregtek le pillanatok alatt a felragasztott anyagok, mint amit oda sem erősítettek. A kivitelezést illetően számos hiányosság mutatkozott, s állítja, arra senki sem hivatkozzon, hogy a polisztirol bírta a hőt. Miért ne bírta volna, amikor a falon sem maradt? Hivatalosan a polisztirolként emlegetett védelem kint és bent egyaránt több rétegű, egységet képező anyagokból tevődik össze, egyrészt természetesen polisztirolból, tapaszból, üvegszövetből, másrészt pedig vakolatból, illetve ragasztóból áll.
Mint ismert, tavaly augusztus 15-én szombaton este tűz keletkezett a miskolci Középszer utca egyik tízemeletes panelházában, a tíz lakás sérülésén túl nyolcan szenvedtek enyhébb füstmérgezést, s három ember életét vesztette. Külső hátráltató tényezőként említhető, hogy a tűzoltók a parkoló autók miatt nehezen tudták csak megközelíteni a tűzcsapot, ezáltal az oltást sem kezdhették el a tervezett tempóban. Lapunk tudomása szerint Káli Sándor csak akkor nyilatkozik az ügyben, ha már konzultált Alföldi Attilával, Miskolc tűzoltóságának nemrégiben kinevezett vezetőjével.

Brutális támadás a Blahán: földre teperték a BKK biztonsági őrét, egy taxis felvette az egészet - videó!