Magyarországnak az új évtizedben társadalmi, szociális és bizalmi válsággal is szembe kell majd néznie. Ezekből a bajokból az Ecostat szerint a gazdaság magas anyag- és energiaigényének csökkentésén alapuló stratégia jelenthet kiutat. A növekvő eladósodottság tovább nehezíti a kedvezőtlen hatások mérséklését – teszik hozzá egyik legutóbbi kiadványukban az Ecostat munkatársai. A hivatalos adatok szerint a munkanélküliség évtizedes csúcsokat dönt, 150 ezren veszítették el munkájukat az elmúlt egy évben, és hatszázezer fölött van az állástalanok száma.
A Fidesz szerint az MSZP-kormány által felügyelt Ecostat jelentése beismerő vallomásnak tekinthető. – Szemben a kormánypárti kutatókkal, a Fidesz már évekkel ezelőtt figyelmeztetett a szociális válságra és az ezzel kapcsolatos bizalmi válságra. Akkor a Gyurcsány-kormány és a szocialisták hazugsággal vádolták a Fideszt – közölte a távirati irodával Cser-Palkovics András. A Fidesz helyettes szóvivője közleményében azt írta, hogy a szocialisták alkalmatlan intézkedéseikkel félrekezelik a válságot, „ezért van most 600 ezer fölött az állástalanok száma, ami a valóságban több százezerrel magasabb is lehet”. A kormány alkalmatlanságát a helyettes szóvivő szerint lapunk szombati cikke is bizonyítja, amiben beszámoltunk arról, hogy egy bonyhádi cég cipőgyártásra kapott 420 millió forintot, és bár az egyedi kormánydöntéssel meghozott támogatásról még tavaly májusban írták alá a szerződést, azóta egy kapavágás sem történt, sőt a gyártás tervezett helyszínét más célokra értékesítették. A következő kormány a munkahelyteremtés kormánya lesz. Tíz év alatt egymillió új munkahely létrehozását vállaljuk – állapította meg Cser-Palkovics.
Dömtör Csaba elmondta, mit tennének Magyar Péterék, ha kormányra kerülnének















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!