A végső eszköz?

Na, végre! A rendszerváltás meghozta a sztrájkhoz való jogot. A törvény, ami szabályozza, bonyolult és hiányos, de a lényeg benne van. A sztrájk a munkavállalók végső eszköze. Sztrájkot Magyarországon a szakszervezetek kezdeményezhetnek. És a magyar jog a vadsztrájkot (wildcat strike) nem ismeri, így Demszky Gábor butaságot mondott, amikor vadsztrájkot akart a BKV-sofőrök nyakába varrni. Nemrég a Magyar Nemzet megpróbálta kideríteni, hogy a szakszervezeti vezetők mennyit keresnek havonta. Azt a tényleges forintösszeget, amit a mi adónkból, befizetett sarcunkból tesznek zsebre. Ilyenkor mondják a kibicek, hogy tudom a poént: nem mondta meg senki! Majdnem. A sok-sok szakszervezet (csak a BKV-nál van állítólag 17) vezetője közül az egyetlen, Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke közölte a bruttó fizetését: 550 ezer forint. A többi vezér, elnök, ügyvezető szemérmeskedett, hogy jaj, neki sokkal kevesebb, mint a többieké. Ha figyelembe vesszük, hogy 2002-ben Medgyessy Péter megállapodást kötött a MÁV szakszervezeteivel, és akkor 700-800 ezres fizetésekben egyeztek meg, akkor ma több MÁV-szakszervezeti vezető kap egymilliónál is többet. A többit lehet ehhez viszonyítani, ha már olyan nagy titok, hogy közszereplő állami költségvetésből mennyit kap. Ha azt nézzük, hogy a szakszervezeti funkcik közül hányan hízták ki mára aktuális nadrágméretüket, olyan rosszul nem mehet nekik. A munkavállalóknak sokkal sanyarúbb a helyzetük.
A szakszervezeti vezetők pártpolitikai elkötelezettsége köztudott, korábban még az sem zavart senkit, hogy a parlamentben a szocialista frakcióban ültek. Hogyan védhetik a munkavállalók érdekeit pártjuk érdekeivel szemben? Sehogy. Ez a húsz év megteremtette a teljes közönyt, lerohadást és komolytalanságot az érdekvédelemben. Ahol a munkanélküliség meghaladja a tíz százalékot, ahol a multicégeknél pisszenni sem mernek a dolgozók, mert kinn tágasabb, ott miféle érdekeket védenek, és kik? A kérdés gorombábban is érvényes: az igen gálánsnak, de érdemtelennek tűnő fizetésekért ugyan mi a fenét produkálnak a szakszervezetek? Megvédték a munkahelyeket? Nem. Sikerült a bérfelzárkóztatás? Nem. Szerveztek egyszer is átütő és eredményes sztrájkot? A Liga gördült, gördülgetett, vakvágány. Vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elért valamit? Hogy ne gyepálhassa meg minden unatkozó kölyök a tanárát. Vagy ha igen, börtönbe vele. A munkaadók pedig mesterien tudják megdolgozni a közvéleményt. A buszsofőröket egy kalap alá venni a milliárdos sikkasztókkal. Sztrájkolt néhány kézbesítő. Fel sem tűnt, mert évek óta nem hozzák fel a macerás küldeményt az emeletre, hanem belöknek egy cédulát, intézzem én.
A sztrájk hebehurgya volt és bázis nélküli. A Magyar Posta ökle lesújtott. Felmondott, vicsorgó fogakkal kártérítéseket követel, fegyelmiket osztogat, lubickol a megtorlásban. Ehhez képest az Európai Unió 15 percét feledve órákig kell sorban állni a postahivatalokban, mert nincs munkaerő. Legutóbb egy beteg öregember odacsinált a padlóra. Csak erélyes felszólításra takarították el, mondván, ez nem tartozik rájuk. Most sietve elcsaptak 29 kézbesítőt. Hol marad a Kézbesítők Szakszervezete, a Postások Független Szakszervezete vagy a Postás Szakszervezet? A bíróság még az elsőfokú ítéletnél tart, de a posta már lefejezte a moccanni merőket. Elrettentésül. Ferihegyen görög sztrájktörők dolgoznak, a BKV-nál amatőr kommandósok nyíratják ki azokat, akik ellenkezni mernek. És minden munkaadó ellensúly nélkül fenyegetőzhet.
Szakszervezeti főnök urak, ha már semmit nem tudnak/akarnak tenni, fizetésük töredékéből alapítsák meg a vörös segélyt, hiszen lassan a harmincas évekbe retrózunk vissza, remélve, hogy nem jutunk el a véres csütörtökig.