Sőt, egy ideig még felnőtt labdarúgó-válogatottunk is a vb-selejtezőkön. Egészen addig, amíg jöttek az igazán komoly mérkőzések, amelyeken az első hat kvalifikációs fordulóban összekapirgált 13 ponthoz (ebből 12 Albánia és Málta ellen) a következő háromban (egyszer a svédek, majd kétszer a portugálok ellen) egy sem jött, így a dánok elleni, tét nélküli záráson aratott győzelem csak a szokásos negyedik helyezéshez volt elegendő. Illetve Erwin Koeman szövetségi kapitánynak a szerződéshosszabbításhoz; igaz, vele már augusztusban lepaktált Kisteleki István, az országos szövetség elnöke, aki aztán december 22-i sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a következő közgyűlésig, legfeljebb jövő tavaszig marad hivatalában. Állítása szerint előre megfontolt szándékkal döntött így, ám a jelek inkább hirtelen felindulásra utalnak, de akárhogyan is: a menekülő egyeduralkodókhoz hasonlóan, „utánam az özönvíz” stílusban távozik, akár a koloncként itt hagyott kapitányt, akár a még felbecsülhetetlen mélységű fogadási botrányt, akár a telki edzőközpont adósságterhét tekintjük.
Idén azonban akadtak futballsikereink is, egy abszolút és egy viszonylagos. Előbbi, hogy U20-as garnitúránk bronzérmet nyert az őszi egyiptomi világbajnokságon – a gárda a nyolcad- és a negyeddöntőből is heroikus meccsen jutott tovább, előtte az 1954-es vb-n az Aranycsapat nyert legutóbb magyar válogatottként vb-n egyenes kieséses mérkőzést. Egervári Sándor együttese itthon az év sportolója választáson el is nyerte az év csapata díjat. A DVSC BL-főtáblára kerülése is egyedi bravúr, a csoportkörben regisztrált nulla pont és a beszedett 19 gól viszont már általános magyar realitás.
Mint ahogyan vízilabdában ezúttal a római vb ötödik helyezése is az volt. Egyetlen vereség süllyesztette ide a háromszoros olimpiai bajnok alakulatot – pontosabban annak „utódszervezetét” –, amelyet a torna legkritikusabb szakaszában, a negyeddöntőben mértek a mieinkre a szerbek. Megint a szerbek. A 2004-es athéni finálé óta sorozatban kilencedszer győztek egy döntetlen mellett, Kemény Dénes szövetségi kapitány mégsem szereti a szerbfóbia kifejezést. Mi sem, de ettől még létezik. Klubszinten sem jutott hely magyar résztvevőnek az Euroliga négyes végjátékában – a Vasast a negyeddöntőben állította meg az olasz Pro Recco –, e szomorú tényt a Szeged elsősége a LEN-kupában némileg ellensúlyozta. A nőknél olyan képlékeny a mezőny és anynyira esetlegesek a napi formák, hogy a magyarok az első nyolc hely bármelyikére befuthatnak. Rómában hetedikek lettek, ami sokkal inkább a lehetőségek alsó határához közelít, mintsem a felsőhöz.
Ha az általános nemzetközi és hazai népszerűséget és elterjedtséget vesszük, a futball után azonnal a kézilabdának kellett volna következnie. Sőt, az idei eredmények alapján is, hiszen e sportágban a férfiak hatodik helyezése a januári horvátországi világbajnokságon derék cselekedet, és érdekes módon a nők decemberi, kínai kilencedik helye is több méltatást kapott, mint bírálatot. A hiányzók, az eredmények (öt győzelem és két döntetlen mellett mindössze két vereség, az is Norvégiától és Romániától) és a mutatott játék alapján ez azonban már kevésbé meglepetés. Két keserédes női ezüstérem színesítette a mérleget – a Győri Audi ETO KC a Bajnokok Ligájában, juniorválogatottunk a hazai Eb-n hatolt a fináléig, ám ott kikapott –, de 2009 legkatartikusabb élménye Marian Cozma februári bestiális meggyilkolása után az MKB Veszprém tartása volt.
A jégkorongsportot márciusban rázta meg hasonló tragédia, ekkor hunyt el szívinfarktusban Ocskay Gábor. A nemzeti együttes így egy kiváló csatár és társ nélkül, iszonyatos traumával vágott neki áprilisban, Svájcban az A csoportos vb-nek, hiszen hét évtized után idén próbálkozhatott újra a világelitben. A média és a közvélemény csodaként kezelte e tényt, és e hangulat a feljutást pedig saját erőből kivívott csapatra is rátelepedett. Ha nem így alakul, ha ezek az egyébként remek fiúk elhiszik, hogy igenis képesek legyőzni Szlovákiát (végül az utolsó másodpercekben esett góllal kaptak ki 4-3-ra), akkor a tisztes kiesés helyett akár a bennmaradást is ünnepelhettük volna. Így viszont bizakodhatunk a visszakerülésben.
Hogy kosárlabdában miben reménykedjünk, az már fogósabb kérdés. Bár a soproni hölgyek nem panaszkodhatnak, ugyanis történetük során idén jutottak be először az Euroliga Final Fourba, ám az elődöntőt elveszítették a házigazda Salamancával szemben, és végül lehorgonyoztak negyediknek. Diadalmaskodott a Rátgéber László által dirigált Szpartak Moszkva, a trénert ősszel mégis menesztette Sabtaj von Kalmanovics klubtulajdonos, akit pár nappal később lelőttek. A két esemény között természetesen nincs összefüggés, hisz például Rátgéberrel mint szövetségi kapitánnyal sem újítottak szerződést – a válogatott három vereséggel búcsúzott a júniusi, lettországi Eb csoportkörében –, a szövetségben mégis mindenki túlélte e döntést. Apropó, idén a női kosárlabda és vízilabda mellett jégkorongban, valamint kézilabdában mindkét nemnél kapitányváltás történt; csupán Erwin Koeman kapott újabb bizalmat, a sikertelenség dacára. Ennyit összevetésként a magyar labdarúgás morális és igényszintjéről.
Zárásként még egy jelenség: a labdarúgó Gera Zoltántól kezdve a háromszoros olimpiai aranyérmes pólósokon át több kézilabdázóig klasszis magyar sportolók mondtak le idén átmenetileg vagy örökre a válogatottságról, Nagy László pedig több mint fél éve képtelen elszánni magát a végleges döntésre vagy talán inkább annak bejelentésére. Olyan veszteségsorozat ez, amely túlmutat a sport keretein, és valószínűleg nem véletlen, hogy 2009 Magyarországát sújtja.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
