Fekete évet zárt az építőipar. A múlt esztendő igen gyászosan végződött a hazai építőipar számára. Az ágazatban 3337 cég felszámolási eljárásának megkezdését tette közzé a cégbíróság. Ez 22 százalékkal több, mint egy évvel korábban, holott az ipar mutatói már 2008-ban is jelentősen romlottak. Az építőcégek között feltehetőleg minden más ágazatnál gyorsabban nőtt a végelszámolások száma. Tavaly 2099 cég bezárását kezdeményezték a tulajdonosok, ami 63 százalékkal több, mint egy évvel korábban. – Azzal nincs probléma, amikor egy beruházást bonyolító cég végelszámolással megszűnik. A gondot az jelenti, hogy a végelszámolások 24 százaléka felszámolásba fordul át, vagyis a cég már adósságokat halmozott fel akkor is, amikor a tulajdonosok ki akartak szállni belőle – közölte Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. A múlt év elején egyébként még 66 803 építőipari vállalkozást tartottak számon, év végén pedig már 67 741-et, ami 1,4 százalékos növekedésnek felel meg – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A növekedés annak ellenére következett be, hogy a tavalyi 6670 után idén 22 százalékkal kevesebbet, összesen 5039 új céget alapítottak az ágazatban.
Úgy tűnik, a múlt év végéig futotta a hazai cégek erejéből. A Központi Hitelinformációs Rendszer (BAR-lista) adatai szerint ugyanis decemberben több mint kétezer-ötszázzal nőtt azoknak a cégeknek a száma, amelyek képtelenek tovább törleszteni a hiteleiket. November végén még 176 100-an voltak a késve vagy egyáltalán nem fizetők, ám december végén már 178 739 vállalkozás bankszámláján állt egymillió forintnál nagyobb, egy hónapnál régebbi követelés. Mivel a listára egy-két hónap késéssel kerülnek fel a cégek, valószínűleg október–november körül rogyhattak térdre ezek a vállalkozások. A helyzet pikantériáját többek között az adja, hogy a decembert megelőző közel egy évben fokozatosan csökkent a feketelistán szereplő cégek száma.
Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető társelnöke lapunknak elmondta: a fizetésképtelen cégek száma azért ugorhatott meg ilyen hirtelen, mert a vállalkozások a tavalyi nehéz hónapokban felélték tartalékaikat. A szakember úgy látja, hogy a jövőben tovább szaporodnak majd a listán lévő vállalkozások. A decembert megelőző egyéves javulás Vadász György szerint annak köszönhető, hogy a cégek bíztak a csodában és abban, hogy a kormány lépései eredményesek lesznek, ezért mindenképp ki akartak tartani. – Úgy tűnik, eddig futotta az erejükből – tette hozzá a szakember.
A vállalkozások működését Magyarországon rengeteg dolog nehezíti. Vadász György szerint az adórendszer jelenti a legnagyobb problémát. Mint elmondta, ezzel csak azok a cégek járnak jól, amelyek ösztönző támogatásokat kapnak az államtól. A szakember emellett a folyton változó szabályozást és a túlságosan bonyolult ügyintézést tartja a kis- és közepes vállalkozások boldogulását akadályozó tényezőknek. Példaként a személyi jövedelemadót említette, amely 2006-ban tizenkét alkalommal változott meg. Nem is csoda, hogy a cégek egy része inkább külföldön keresné a boldogulást, ha tehetné. Vadász György szerint erre a kisebb cégeknek nem sok esélyük van, inkább a nagyvállalatok gondolkodhatnak külföldi terjeszkedésre. Pedig sok olyan ország van, amelyik tárt karokkal és a hazainál sokkal barátibb adórendszerrel várja a magyar cégeket. Feltűnő, hogy az utóbbi hónapokban egyre több előadás-sorozatot szerveznek a külföldi ipari és kereskedelmi szövetségek a magyar vállalkozások számára. Legutóbb például az egyesült államokbeli Virginia állam képviselői mutatták be, hogy miért érdemes hozzájuk települni. Az államban már tapasztalatot szerzett magyar szakemberek szerint azonkívüll, hogy a vállalkozóknak sokkal inkább kedveznek odakint a törvények, mint nálunk, befektetőt is sokkal könnyebb találni, mint a forrásokban egyáltalán nem bővelkedő Magyarországon. Csak egy példa: az államban 1972 óta nem emelték a hatszázalékos céges adókulcsot, a munkahelyteremtő cégeket pedig külön jutalmazza az adórendszer.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!