Átértékelte az életét

A negyvenes éveik vége felé járó férfiemberek gondolkodásmódját követve Csonka Gábor is sokáig úgy vélekedett, hogy makkegészséges. Még akkor sem gyanított veszélyt, amikor a nyakán egy aprócska, alig egy centiméteres duzzanatot fedezett fel, amit csak kitapintani lehetett, és még fájdalmat sem okozott. Ám szerencséjére mégis csak végére járt a dolgoknak.
– Egy ciszta fejlődött ki a fülem alatt, amiről nem lehetett tudni, mit rejt magában, okozhat-e bajt, vagy élhetek vele együtt úgy, mintha ott se lenne – emlékezik Csonka Gábor 2008 őszére, amikor az orvosok azt tanácsolták neki, hogy csak a daganatot eltávolító, szinte fájdalommentes műtét alkotható pontos kép. – Három héttel a műtét után megtudtam, a szövettani vizsgálat arra derített fényt, hogy az eltávolított ciszta egyik csücskében rosszindulatú elváltozás alakult ki, így újabb és komolyabb operációra lesz szükség. Ezt bizonyította a legkorszerűbb daganati vizsgáló eljárásként ismert PET-CT diagnosztika is, amely után már azzal kellett szembesülnöm, hogy a nyaki nyirokrendszerben áttét alakult ki, és a kór először a nyelvgyök tájékán ütötte fel a fejét.
Gábor, akiről sokan tudják, hogy vállalkozó és sportmenedzser, és ez utóbbi minőségében a háromszoros olimpiai bajnok Janics Natasa kajakozó érdekeinek képviselője, egy napig se titkolta a betegségét. Őszintén válaszolt a kérdésekre, és bár vállalkozásainak egy részében visszavonulót kényszerült fújni, az első és a második műtétje között még részt vett a Magyar Kajak-kenu Szövetség tisztújító közgyűlésén, ahol – szavai szerint – kitették az egykori alelnök szűrét a vezérkarból.
– Ma már csak egy férfias külsőt kölcsönző hosszú sebhely emlékeztet a nagy műtétre – fogalmaz fanyar humorral, de hosszú budapesti gyógykezelésére visszagondolva már hangot váltva folytatja. – Fájdalmas és gyötrelmes volt a három hónapig is eltartó sugár- és kemoterápiai kezelés, amely alatt bőven volt időm arra, hogy átgondoljam az eddigi életemet, és sorra vegyem mindazt, amit másképpen kellett volna csinálni. Nem vagyok dohányos, alkoholt eddig csak mértékkel fogyasztottam, a súlyomra és az étrendemre viszont jobban is vigyázhattam volna. Kenusként soha nem voltam cingár, a versenysúlyom 85 kiló körül mozgott, a betegségem és a drasztikus kezelések előtt viszont már egy jó húszassal nehezebb voltam. Három hónap alatt 32 kilótól kényszerültem megszabadulni, nem ehettem, nem ihattam, minden táplálék infúzión keresztül jutott el a szervezetembe.
Az oknyomozás keserű napjaiban arra jutott, hogy sorsának alakulásában minden bizonnyal hajszás életmódja, különösen az elmúlt tíz esztendő egymást érő stresszeinek sorozata játszhatott közre. Az embert próbáló kezelések előtt azzal biztatták, hogy felgyógyulására legkevesebb kilencven százalék esélyt adnak, de erőt és bátorságot sokkal inkább a feléje áradó szeretetből, családtagjainak szavaiból és tekintetéből meríthetett:
– Hívő ember vagyok, de nem olyan, aki minden vasárnap eljár a misére. Kicsit szégyenkeztem is, amikor az első sugárkezelés alatt azon vettem észre magamat, hogy imádkozom: az életemért, a felépülésemért, a családomért, a szeretteimért. A fohászkodást fogadalmak követték. Most segített rajtam a sportolói múltam és az erős fizikumom, ezt a nehéz mérkőzést megnyertem, de a jövőben nem bízhatom az életemet a véletlenre. Vissza kell vennem a tempót, egészen más minőségű életet kell élnem. Elsősorban a családommal szeretnék foglalkozni és már első szóra meghallani, ha a hatéves ikreim azt kérdik, hogy apu mikor birkózol már velünk.
Tavaly december 5-én, három hónappal az utolsó kezelés napja után értesítették arról, hogy minden lelete negatív eredményt mutat: elvonult a vihar, a leépülést erősödés és gyarapodás követheti. Csonka Gábor elsírta magát; a sok fájdalommal, de kemény férfiember módjára viselt hónapok keserűsége és bizonytalansága ekkor tört ki egyszerre belőle. Fogadalmaiból nem fog engedni, az élet nagy leckéje éppen elegendő tanulsággal szolgált a számára.