Bíróság elé állították Ausztriában azt a 21 éves magyar fiatalembert, aki a vád szerint szamurájkarddal felfegyverkezve rabolt luxusórákat egy salzburgi ékszerkereskedésből. A bűncselekményt még tavaly követte el társával, akit a hatóság azóta is keres. Az osztrák közszolgálati csatorna, az ORF helyi kirendeltségének tájékoztatása szerint az elkövetők öszszesen 115 ezer euró (több mint 30 millió forint) értékű Omega és egyéb nagy értékű karórát zsákmányoltak.
A magyar fiatalember kétszer is „meglátogatta” az üzlethálózatot. Először társával együtt még sikerült megszökniük, csak szanaszét hajigált ruhadarabok maradtak utánuk a helyszínen. Mintegy fél év múlva, immár egyedül jelent meg az üzlethálózat egy másik fiókjában is, ezúttal azonban nem volt szerencséje. Éppen az üzlet előtt sétált el ugyanis a tartomány bűnügyi rendőrségének szabadnapos parancsnoka. Feltűnt neki a meleg tavaszi napon szokatlanul vastag ruházatot viselő fiatalember, és figyelni kezdte. Mint kiderült, a rabló két réteg ruhát viselt. Az egyiket menekülés közben el akarta dobni, hogy az öltözete alapján ne lehessen azonosítani. Az első rablás helyszínén talált ruhákból DNS-mintát vett a rendőrség, s az megegyezett a magyar férfiéval. Ha elítélik a vádlottat, legalább öt év börtönt kaphat.

Nem bírnak leállni: megérkezett az újabb Kollár Kinga-botrány