Simó György, a Magyar Telekom korábbi vezérigazgató-helyettesének neve is felvetődött az MDF budapesti listavezetőjeként – adta tegnap hírül a távirati iroda. A szakembert a demokrata fórum „nyomja”, de a háttérben folynak tárgyalások az SZDSZ-szel, illetve a „liberálisok” gazdasági holdudvarával szoros kapcsolatot ápoló Mesterházy Ernővel. A hírügynökség értesülései szerint „továbbra is a kalapban van” Fodor Gábor volt SZDSZ-elnök neve; róla elsőként lapunk írta meg, hogy esélyes lehet a fővárosi MDF-lista első helyére. Sőt, a szabad demokrata pénzügyi háttérbázis a fórum kampányának finanszírozásáért cserébe azt is kérheti, hogy Fodor közös főpolgármester-jelöltként lépjen színre. A szabad demokraták abban reménykednek, hogy az MDF fővárosi listáján legalább két, az országoson minimum három helyet kapnak.
Az MDF más szervezetekkel is tárgyal, főként a kopogtatócédulák összegyűjtéséről. Ha ezt a feladatot ugyanis nem sikerül kellő eredménnyel elvégezni, akkor az MDF már a rajtvonalhoz sem tud odaállni. Így életbevágóan fontos, hogy szervezetek segítsenek az ajánlószelvények összegereblyézésében. Úgy tudjuk, a fórum hamarosan újabb szövetségest mutat be a közvéleménynek, mégpedig egy „konzervatív” cigány szervezetet.

Ismét az utcára kerülhet Forgács Zoltán és kutyája