Beindult a karaktergyilkos gépezet

Alig köszöntött be az új esztendő, máris felpörgött a kampány. A pártok közül az MSZP bizonyult a legfrissebbnek, amelynek vezetése az elmaradhatatlan médiavazallusokkal karöltve gőzerővel folytatta tovább a Fidesz lejáratására irányuló erőlködését. A reményeinek életben tartásáért harcoló baloldal a megszokott koreográfiát követve ezúttal is arra a meggyőződésre építi stratégiáját, hogy az ellenzéki politikusok besározása a sorozatos csúsztatásokkal egyetemben újra sikert fog eredményezni. A rajtpisztoly tulajdonképpen már tavaly év végén eldördült, amikor Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin szentpétervári tárgyalásai után Nyakó István, illetve Debreczeni József azt akarta elhitetni a közvéleménnyel, hogy a magyarországi ellenzék vezetőjét még köszöntésre sem méltatta az orosz kormányfő. Vagyis Orbán hazudott, amikor azt állította, hogy négyszemközti tárgyalásokat folytatott Putyinnal. A képzeletbeli fegyver azonban visszafelé sült el, köszönhetően az orosz diplomáciának, amelyik nem tűrte el, hogy az ország vezetőjének hivatalos programjával kapcsolatban egyes publicisztikákban hazugságokat terjesszenek egy külföldi állam sajtóorgánumai.
Az MSZP-nek akkor sem volt több szerencséje, amikor a H1N1-vírus magyarországi halálos áldozataiért a Fideszre próbálta hárítani a felelősséget. A védőoltás kérdésének botrányos kezelése mellett az ügyben megnyilvánuló kormánypárti politikusok groteszkbe illő vehemenciája is hozzájárult, hogy néhány publicistát leszámítva senki nem vette komolyan a járvánnyal kapcsolatos sárdobálást. Mondani sem kell, hogy nem a baloldal új útjait keresgélő Szili Katalin, vagy a közelgő politikai visszavonulása miatt duzzogó Suchman Tamás agyszüleménye volt az unalomig megismert karaktergyilkos gépezet aktivizálása – hanem a negatív kampányok nagymesteréé, azaz Gyurcsány Ferencé. Az Orbán–Putyin-tárgyalásokat koholmánynak minősítő médiaattak nyitányát az orosz miniszterelnök társaságában étkező Gyurcsány fotója nyitotta meg, míg Szabó Zoltán szocialista honatya influenzajárványnyal kapcsolatos parlamenti ámokfutása szinte szóról szóra az egykori miniszterelnök hasonló témájú blogbejegyzésének gondolatmenetét követte.
A decemberi csúfos kudarcok után joggal gondolhatta bárki, hogy a kormánypárt képes tanulni a kudarcaiból és nem folytatja a Fidesszel kapcsolatos rémhírek terjesztését. Ideje volna már a lassan járhatatlan útról való letérésnek, mert a végéhez közeledő parlamenti ciklusban ezerszer bebizonyosodott, hogy a szocialisták a legagresszívabb hangvétellel és a legképtelenebb hazugságokkal sem képesek a polgári oldallal szemben fennálló népszerűségi hátrányukat ledolgozni. Annak a ténynek, hogy 2009 végére kismértékben szűkült a két nagy politikai erő közötti olló, nem az MSZP sikeres kommunikációja volt az előidézője, hanem a tavaszi gazdasági és belpolitikai válságot követő átmeneti konszolidálódás. Emellett a kormány részleges gyurcsánytalanítása sem tett rosszat a baloldal megítélésének.
Éppen ennek tükrében érthetetlen, hogy az MSZP háza táján miért hisznek még mindig vakon abban, hogy a tényleges politikai teljesítmény helyett a Fidesz vezetőinek folyamatos rágalmazásával, illetve szavaik kiforgatásával lehet eredményt felmutatni. Érdemes például megvizsgálni az elmúlt hét történéseit. Miközben tovább folytatódott az egyre jobban eldurvuló BKV-saga, valamint kormánypárti képviselők soráról derült ki, hogy anyagilag is érdekeltek voltak az állami intézmények által használt gépjárművek üzemanyag-ellátásával kapcsolatos botrányos szerződés tető alá hozatalában, a baloldali média, az MSZP-sajtó nem az elkerülhetetlen tanulságok levonásába kezdett bele, hanem helyette valóságos szőnyegbombázást indított a Fidesz feltételezett jövőbeli kormányzati tervei ellen. Így értesült a közvélemény például arról, hogy a legnagyobb ellenzéki párt kormányra kerülése esetén megszüntetné a Magyar Távirati Irodát (MTI) és egyetlen holdingba vonná össze a közszolgálati médiumokat. Rögtön tegyük hozzá, hogy ezt nem is kellett volna megcáfolnia a Fidesznek, mert a csőd szélén álló Magyar Televízió a jelenlegi formájában valóban fenntarthatatlan, az állami hírügynökség létezése pedig az internet világában már korántsem olyan létfontosságú, hogy ne lehetne elmélkedni a jövőjéről. Mi sem bizonyítja jobban ennek a világhálónak a jelentőségét, mint az egyik hírportál értesülése, amely szerint a nemrég Kínában tárgyaló Orbán Viktor olyan egyezséget kötött az ottani kommunista párti vezetéssel, ami százezer kínai Magyarországra települését tenné lehetővé a közeljövőben. Ha némi iróniával közelítjük meg ezt a nevetséges vádat, akkor elmondható, hogy a huszonhárommillió román fenyegetéséhez képest a százezer kínai nem is olyan sok. A Fidesz olyan gyorsan cáfolta meg a fent említett badarságot, hogy még egy teátrális Mesterházy-sajtótájékoztató sem jött össze. Csupán egyetlen „demokrata” volt „ébren”. A Debreczeni József pamfletjein pallérozódott Herényi Károlyról van szó, aki azonnal ráugrott a témára, gazdasági hazaárulással vádolva meg Orbánt. A kínaiak beözönléséhez hasonló lanyha érdeklődés kísérte Répássy Róbert pártigazgató kijelentését is, miszerint a Fidesz kormányra kerülése esetén kész arra, hogy a jól fizető állami funkciókba bebetonozott szocialista kádereket eltávolítsa a helyéről, ha kell, akár a törvénymódosítástól sem visszariadva. Nem tudni, lesz-e Répássy mondatainak következménye, mindenesetre Lendvai Ildikó napokkal a bejelentés után sem kezdett riogatni az új vészkorszakkal. Az MSZP elnöke talán maga is érzi, hogy éppen azért akar a választópolgárok sokasága a Fideszre szavazni, mert többek között a kuplerájjá züllesztett magyar állam rendbetételét és a százmilliós végkielégítések osztogatásában hatalmas rutint szerzett baloldali apparatcsikok kitessékelését várja tőle. Ennélfogva a tiltakozás csak tovább rontaná a korrupciós botrányokban fuldokló szocialisták megítélését.
Annál aktívabb lett az MSZP annak a nyugdíjreform-tervezetnek az ügyében, amelyet Varga Mihály lebegtetett meg az egyik gazdasági hetilapban. A svéd típusú, egyéni számlákra épülő öngondoskodásról van szó, ami a baloldali sajtó szerint hetvenéves nyugdíjkorhatárt jelentene, a járandóságok nagyarányú csökkenésével egyetemben. Bár Varga gyorsan cáfolta, hogy a Fidesz a fentiek bevezetésére készülne, mégis érdemes komolyabban foglalkozni a problémával, főleg annak ismeretében, hogy a polgári oldal már többször is súlyos árat fizetett a nyugdíjasokat érintő, rosszul kommunikált nyilatkozataiért, illetve döntéseiért. Mivel a szocialista párt kampánya hagyományosan ezt a választói réteget éri el a leghatékonyabban, ezért fennáll a lehetősége, hogy akár egyetlen félreérthetően megfogalmazott mondat is kisebb lavinát indít el, százezres nagyságrendben mozgatva meg a szavazókat. Éppen idejében jött tehát a figyelmeztetés, hogy nem szabad olyan kijelentéseket tenni, amik megriaszthatják a szocialista kötődésű szavazókat. Aligha forog ugyan veszélyben a Fidesz választási győzelme, de korántsem mindegy, milyen arányú lesz mindez. Valószínűleg az lenne a legcélszerűbb, ha a polgári erő politikusai a választásokig hátralévő időben ki sem ejtenék a szájukon a „nyugdíjas” kifejezést, mert bármit mondanak, az ellenfél úgyis kiforgatja a szavaikat.
Már alig három hónap választja el az országot a választásoktól, amelyeknek tétje az 1990-es rendszerváltó megméretéshez fogható. Optimális esetben a Fidesz soha nem látott diadalt arathat, ám ehhez az is kell, hogy menet közben ne adjon muníciót a szocialisták kezébe. Ha sikerül a korábban tapasztalt súlyos kommunikációs hibák nélkül végigcsinálni a kampányt, és a megfelelő reakciókkal hatástalanítani a rivális övön aluli ütéseit, akkor nem kétséges az MSZP súlyos veresége, és talán azt a napot is megéri az ország, amikor a gyurcsányizmus végleg a történelem szemétdombjára kerül.