Írásban kérte tegnap a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház igazgatója, Gerő Gábor az intézmény osztályvezetőit, hogy írassák alá a H1N1 influenzavírus elleni oltást visszautasító dolgozóikkal azt a dokumentumot, amelyben vállalják a felelősséget a fertőzés esetleges következményeiért. A büntető törvénykönyvre hivatkozva a viszszautasítást a betegellátás biztonsága gondatlan veszélyeztetésének nevezik. A dolgozóknak számolniuk kell az influenzás megbetegedésből következő betegszabadsággal, valamint a munkahelyi távollétből fakadó túlórákkal, amelyek a többi kollégát terhelik. A dokumentum végén felhívják a figyelmet arra is, hogy a védőoltás elutasításából eredő esetleges betegpanasz, peres ügy a munkáltatót terhelő anyagi terhek okán a kórház anyagi kártérítéssel léphet fel a dolgozó felé. Gerő Gábor szerint ez még egy „enyhe megfogalmazásokat” tartalmazó nyilatkozat, és ehhez hasonlókat november, december folyamán több tucat kórházban aláírattak a dolgozókkal. Az MNO-nak nyilatkozó igazgató szerint a szöveget a kórház jogásza és orvos-igazgatója fogalmazta, és az előbbi szerint jogszabályi lehetősége van annak, hogy adott esetben akár kártérítési igényt is érvényesítsenek az oltást elutasítókkal szemben.
– Az influenza elleni védőoltás a megelőzés egyetlen hatékony módszere – szögezte le érdeklődésünkre az Egészségügyi Minisztérium, hozzátéve, hogy hazánkban az influenza elleni védőoltás nem tartozik bele a kötelező védőoltások körébe, vagyis önkéntes alapon vehető igénybe. A tárca álláspontja szerint ennek ellenére mindannyiunk közös felelőssége az oltás igénybevétele, „de különösen az egészségügyi dolgozóké, hiszen ők nap mint nap találkoznak betegekkel”.
A novemberi beoltás ellenére ötven gyermek közül tizenkilenc betegedett meg egy bakonyoszlopi nevelőotthonban. A fővárosi önkormányzat által működtetett intézményben a járvány miatt most is egészségügyi zárlat van, látogatókat nem fogadnak, és amíg a fertőzés gyanúja nem szűnik meg teljesen, a bentlakók sem hagyhatják el az otthont. Közben újabb áldozatokat követelt a H1N1. Tegnap egy 39 éves nő és egy 25 éves férfi hunyt el a váci Jávorszky Ödön Kórházban, illetve a békéscsabai Réthy Pál Kórházban. Egyikük sem volt beoltva az új influenza ellen.
Az Egészségügyi Világszervezet szóvivője, Fadela Chaib tegnap arról számolt be: a szervezet független szakértő bevonásával felülvizsgálja a H1N1 influenzajárvány megfelelő kezelése érdekében tett lépéseit.

Nem bírnak leállni: megérkezett az újabb Kollár Kinga-botrány