Történelmük során harmadszor (1976 és 2008 után) nyúltak a sztrájk eszközéhez a párizsi Le Monde dolgozói. Két évvel ezelőtt már a saját lapjukon kívül az öszszes újságban fontos hírként kezelték, amikor a francia újságírók visszautasították a vezetőség költségcsökkentő terveit, s a délutáni lap nem is jelent meg. Most újra állásukat féltik, mivel a tovább karcsúsító cég azt tervezi, hogy eladja a nyomdáját, így az ott dolgozók közül százan nem vették fel a munkát, a január 6-i keltezésű – valójában ötödikén délután megjelenő – lap pedig nem is került ki a standokra. A cég bocsánatkérő üzenetet jelentetett meg a honlapján, és a hiányzó lapszámot ingyen az olvasók rendelkezésére bocsátotta, amely egyébként hat euróba kerül.
Bár a lap viszonylag népszerű és világszerte ismerik, folyamatosan csökken a példányszáma, ennél fogva a hirdetési bevételei is, így többször próbálta a kiadóvállalat nyereségesebbé tenni, ám rendszeresen fennakadt a dolgozók ellenkezésén. Nicolas Sarkozy elnökké választásakor azt rebesgették, hogy az elnökhöz közel álló Arnaud Lagardere fogja megmenteni a hagyományosan baloldali lapot. Ez azonban azóta sem történt meg.

Ismét az utcára kerülhet Forgács Zoltán és kutyája