A fehér holló. Úgy tűnik, Viktor Juscsenko végleg számot vetett helyzetével. Pénteken ugyanis A nemzethez című, válogatott beszédeit tartalmazó könyvének kijevi bemutatóján bevallotta, hogy mindig fehér hollónak érezte magát a politikában, amit soha nem szeretett. Ő pénzügyi szakember, akit a politikai körülmények sodortak a politikába, jóllehet belső énje folyton figyelmeztette: „Vitya, tartsd magad távol a politikától.” Jobban szeretem, ha állami tényezőnek és nem politikusnak tekintenek, szögezte le.
Ajelöltek között van még Volodimir Litvin házelnök, Szerhij Tihipko bankár, Arszenyij Jacenyuk volt házelnök és külügyminiszter, s az elnökválasztások örökös résztvevői, Petro Szimonenko, a kommunisták és Olekszandr Moroz, a szocialisták pártelnöke.
Az elnökválasztás első fordulója elemzők szerint csupán előjátéka lesz annak a küzdelemnek, amely ténylegesen a február 7-én sorra kerülő második forduló előtt bontakozik majd ki a vasárnapi megméretésen továbbjutó Viktor Janukovics és Julija Timosenko között. Abból ítélve ugyanis, hogy a versenyfutás favoritjai már most a választások meghamisításának szándékával vádolják egymást, s újabb Majdannal, bírósággal, tiltakozó akciókkal fenyegetőznek, életre-halálra menő küzdelemre, igazi háborúra lehet számítani.
A felmérések szerint még a harmadik hely megszerzésére is esélytelennek tartott Viktor Juscsenko – akit ellenfelei leginkább az erőszakos ukránosítással, az ukrán–orosz kapcsolatok szándékos kiélezésével vádolják – úgy véli, hogy az első forduló fogja eldönteni, ki lesz Ukrajna következő elnöke. Az államfő határozott meggyőződése ugyanis, hogy aki a második fordulóban Viktor Janukovics kihívója lesz, az nyeri a választást is.
A megméretés végeredményével kapcsolatos bizonytalanságot elemzők szerint tovább növeli az is, hogy öt év alatt jelentős változás ment végbe a választói prioritások tekintetében. Andrij Jermolajev, a Szofija társadalomkutatási központ igazgatója szerint ma az emberek többségét nem az ideológia, a hazafias szólamok, hanem a mindennapi megélhetés gondjai, a munkahelyek megőrzése, a bérek kifizetése, a hrivnya árfolyama, az árak alakulása foglalkoztatja. Öt éve az ukránoknak egyfelől az európai integráció, a NATO-ba való belépés, a demokrácia, a választás- és a szólásszabadság, másfelől pedig az Oroszországhoz való közeledés, az ország semleges státusa, az autoritárius hatalmi berendezkedés között kellett választaniuk, ma viszont ezek a kérdések szinte teljesen lekerültek a napirendről.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!