Ez nem csak levezetés

2010. 01. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kuvaiti zűrzavar. A Nemzetközi Vívószövetség tegnap reggel váratlanul törölte a versenynaptárból a hét végi, kuvaiti férfi párbajtőr Grand Prix-t. Európa-bajnoki címvédő és vb-ezüstérmes csapatunk is indulni szándékozott a viadalon, majd Kuvaitvárosból repült volna tovább Dohába, a következő, katari GP helyszínére. S a repülőjegyeket természetesen már kifizette a magyar szövetség. Az ügy hátterében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság múlt heti döntése áll, amellyel felfüggesztette a kuvaiti ötkarikás szervezet tagságát. A kuvaitiak ugyanis a NOB korábbi felszólítása ellenére sem módosították azt a törvényt, amely alapján az állam beavatkozhat a sportszervezetek tisztújításába.


Női párbajtőr-válogatottunk két tagja, Szász Emese és Takács Emese azok közé tartozik, akiknek fogalmuk sincs, mikor és hol köszöntött rájuk az új esztendő. Ám esetükben ezen mégsem kell megbotránkozni, mert éppen a levegőben voltak, New Yorkból hazafelé tartva egy év végi edzőtáborozásból, ahova Takács korábbi amerikai klubja hívta meg őket. A változatosság végett aztán január 2-án Tatán is megkezdték az éves felkészülést, és remélhetőleg mindennek a hét végén már meglesz a hozadéka, a versenyévadot nálunk nyitó Westend Grand Prix-n.
Ennek az erejét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a világranglista első harminckét helyezettje közül huszonnyolc itt lesz; igaz, éppen az első (a román Branza) és a második (az orosz Szivkova) marad távol. Más megközelítésben viszont úgy is fogalmazhatunk, hogy pástra lép a szakág valamennyi egyéni olimpiai bajnoka. S annak bizony komoly hírértéke van, hogy a francia Flessel (1996) és a német Heidemann (2008) győzelmei között kétszer is megkoronázott Nagy Tímea (2000, 2004) 39 évesen szintén ott lesz a páston. Tavaly azt tervezte, hogy hosszabb kihagyás után az országos bajnokságon csak a csapatversenybe száll be, de aztán elindult egyéniben is, és csupán a döntőben kapott ki Tóth Hajnalkától.
A GP tegnapi sajtótájékoztatóján a Kulcsár Győző szövetségi kapitányt helyettesítő Dancsházy-Nagy Tamás vezetőedző Naggyal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „elkezdte a munkát, idén dolgozik, aztán majd meglátjuk, mi lesz”. A követelmények rá is vonatkoznak, de mivel ott volt a már említett évnyitó tatai edzőtáborban, gyanítjuk, hogy kétszeres olimpiai bajnokunk nem csak a levezetés szándékával tért vissza.
A hét végi versenyen a 39 nemzet 157 versenyzőjét felvonultató mezőnyben tizenkét hazai vívónő lesz, s közülük a világranglistán negyedik Szásznak a legjobbak a kilátásai, aki tavaly bronzérmes volt.
„Bízom benne, hogy az év végi, illetve az év eleji munkának meglesz az eredménye, de most jobban örülnék annak, ha a vasárnapi csapatversenyben lennénk igazán sikeresek. A londoni olimpiára előre tekintve fontos, hogy minél előbb összeálljon egy erős válogatott” – szögezte le Szász Emese.
A Westend Grand Prix a Nemzeti Sportcsarnokban pénteken 9 órakor indul a selejtezővel, szombaton ugyancsak 9 órától zajlanak a 64-es tábla asszói, a négyes döntőt 14.30-kor rendezik. Vasárnap 8 órakor kezdődik a csapat Világkupa-verseny, a döntőt ezúttal is 14.30 órakor rendezik. A párbajtőr-hétvégét az egy éve elhunyt Sákovics Józsefre, a fegyvernem első magyar világbajnokára, a válogatott volt sikeres szövetségi kapitányára emlékezve rendezik meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.