Kártérítési lehetőségek. A Közép-magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület azt kéri a BKV-tól, hogy hosszabbítsa meg a sztrájk idejével a harmincnapos bérlet érvényességét, és felszólítja a Fővárosi Közgyűlést, vonja vissza a BKV jegy- és bérletáremelésről hozott döntését. Kiderült az is, hogy bár utasok nem, de a sztrájk miatt bevételkiesést elszenvedő cégek kérhetnek kártérítést a BKV-tól. A városházán közölték: nem tervezik a kormánytámogatás feltételeinek fellazítását.
Tegnap, a határozatlan idejű BKV-sztrájk első napján gyakorlatilag szünetelt a buszközlekedés, és bár teljes vonalon, de kiszámíthatatlanul, késésekkel közlekedtek a metró-, a HÉV-, a villamos és a trolijáratok. A Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete mindeközben elnézést kért a budapestiektől a BKV-sztrájk okozta kényelmetlenségekért. Apáthy István elnök szerint azért kényszerültek erre a lépésre, mert a dolgozók az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb bércsökkenését szenvedik el a megszűnő kollektív szerződés miatt.
Az érdekvédők és a cégvezetés mindemellett nem csak a kollektív szerződés miatt harcolt egymással. A szakszervezetek feljelentést tettek a rendőrségen ismeretlen tettes ellen közúti közlekedés szándékos veszélyeztetése, valamint közüzem megzavarása és veszélyeztetése gyanújával. Bírósághoz fordulnak továbbá sztrájktörés miatt is, mivel szerintük a BKV-nak nincs joga más szolgáltatóktól sofőröket alkalmazni.
A BKV-nál lapunknak azt jelezték: szó sincs sztrájktörésről, szerintük ők a törvényes kereteken belül csak az alvállalkozókra és a társszolgáltatókra számíthatnak.
– A MÁV-Start Zrt. üzemkezdettől több vonatot közlekedtet egyes elővárosi vonalakon, illetve több vasútállomáson is megállít egyes szerelvényeket, a Volánbusz pedig negyven többletjárművet közlekedtet, hogy minél kevesebbet érezzenek az utasok a BKV-sztrájk okozta kellemetlenségekből – mondták.
Mihálszky Gábor vezérigazgató-helyettes szerint a lapunkban tegnap közzétett, a sztrájk idején is közlekedő viszonylatok listája lényegében nem változik. – Két buszt, a 122-est és a 95-öst „levettük”, mert nem volt rá igény, ellenben a 85-ös busz mától teljes vonalon jár a kettes és a hármas metró zuglói, illetve kőbányai végállomásai között. Hétfőn még 34 autóbuszt „eltulajdonított” a cégvezetés, azaz leváltottuk a sofőröket, a járműveket pedig a hármas metró végállomásához közeli telephelyünkre irányítottuk, ezek bármikor bevethetők – mondta. Hozzátette: statisztikáik szerint a BKV-dolgozók egyre megosztottabbak a sztrájk ügyében. Úgy vélik, a munkabeszüntetésre nem hajlandó dolgozók körében feltűnően megnőtt a szabadságra menők és a betegállományt jelentők száma.
Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV Zrt. kommunikációs igazgatója kérdésünkre elmondta: jottányit sem enged a cégvezetés az elmúlt napokban már ismertetett, szerintük a dolgozóknak pluszpénzeket juttató ajánlatból. Számításuk szerint míg a jelenlegi vita alig több mint félmillióról szól, addig a menedzsment 1,6 milliárd forintot juttatna munkavállalóinak, ha a cég gazdaságilag „rendben lesz”.
– A BKV-t rendbe tettem – ezt korábban Horváth Csaba (MSZP) volt főpolgármester-helyettes jelentette ki a Fővárosi Közgyűlés ülésén, sikertörténetként jellemezve saját tevékenységét. Később ezt lapunknak úgy pontosította, szerinte ő csak jogilag tette rendbe a céget. Budapesti kormánybiztosként tegnap közleményben jelentette ki: „Sztrájk nélkül is rendezhető a szakszervezetek és a menedzsment vitája.”
– A budapesti közlekedés megbénítására nincsenek észérvek, hiszen mára megteremtődött az esély a BKV helyzetének stabilizálására, amelynek következtében a dolgozók munkafeltételei és anyagi helyzete folyamatosan javulhat. A közlekedési vállalat nem azért kapott több mint 22 milliárd forintot az adófizetők pénzéből, hogy a megállókban hagyja az utasokat – mondta a szocialista politikus. Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester a sztrájkkal összefüggésben „pulykapénzről” beszélt, és szerinte „a sztrájk a budapestiek legfontosabb gondja és problémája”. Utalt a Bajnai Gordon kormányfővel aláírt szándéknyilatkozatára, s a következő évek költségvetéseit terhelő tízmilliárdos járműcserét ígért. Ugyanakkor párttársa, Lakos Imre tegnap bejelentette: lemond közlekedési tanácsnoki pozíciójáról, mert az „nem bizonyult többnek egy tartalom nélküli politikai alkunál”.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője leszögezte: valószínűleg nem lenne szükség sztrájkra a közösségi közlekedési cégeknél, ha ezek a vállalatok nem szocialista kifizetőhelyként működtek volna az elmúlt években.
Információink szerint a szolidaritási sztrájkot vállaló Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) ma jelenti be az akció kezdetének időpontját.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!