Karlsruhéban 1980. január 13-án a legkülönbözőbb ideológiai nézeteket valló személyek jöttek össze, hogy lefektessék az új párt alapjait: pacifisták, kommunisták, szakszervezetiek, feministák, a szociáldemokratákban és kereszténydemokratákban csalódott emberek. Csak a bevezetőről és az alapszabály első két paragrafusáról folyó vita tizenegy órát vett igénybe, a több mint ezer résztvevő kaotikus tömeg benyomását keltette, és végül eldöntötte, meg akarja menteni a természetet mint az emberiség létalapját. A megfigyelők egy lyukas garast sem adtak azért, hogy a zűrzavaros párt elkerüli a csődöt. Tévedtek. Alig három évvel később a Zöldek bejutottak a szövetségi parlamentbe, és érvényt szereztek azon követelésüknek, hogy a bonni plénumban a két nagy néppárt (CDU, SPD) között kapjanak helyet. A Zöldek további sikeres menetelését jól jellemezte a forradalmi cégérnek számító Joschka Fischer, aki a hesseni parlamentben tornacipőben tette le a miniszteri esküt, a berlini Bundestagban tiszteletteljesen „seggfejnek” titulálta az őt távozásra felszólító elnököt, öt eurós árat követelt egy liter benzinért, majd az első vörös-zöld szövetségi kormányban külügyminiszteri tisztséget kapott. A Duna mentéről a világháború után kitelepített sváb Fischer család renitens leszármazottja, Gerhard Schröder (SPD) kancellár oldalán olyan, előtte elfogadhatatlannak tűnő döntésekre bírta rá a pacifista Zöldeket, mint a hadsereg külföldi bevetése előbb Koszovóban, majd Afganisztánban.
Az újraegyesítést követő első parlamenti választás kortesidőszakában a „mindenki Németországról beszél, mi a klímáról” szlogen a történelmi átalakulás forgatagában nem talált megfelelő visszhangra, a Zöldek elbúcsúztak a parlamenttől, ahová azután mint az SPD koalíciós partnere kerültek vissza. A Schröder–Fischer-időszak során a Zöldek támogatásával jött létre az új bevándorlási és a homoszexuálisok házasságát legalizáló törvény. A 2005 óta ellenzéki szerepre kényszerült Zöldek igyekeznek eddigi ökológiai elképzeléseiket összekapcsolni gazdasági, szociális, oktatási témákkal. Új profiljuk kialakítása még gyerekcipőben jár, de az eddigi imázs elegendő volt ahhoz, hogy három tartományi parlamentben is kormányzati szerephez jussanak, Hamburgban a CDU, Brémában az SPD, Saarbrückenben pedig az SPD és a liberális FDP oldalán.

A leomlott budapesti házban gáz nélkül maradhatnak a lakók