Szigorú őrizet mellett tegnap hazaszállították Thaiföldről azt a 38 éves férfit, aki a rendőrség szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy pénzszállító cég miskolci értékmegőrzőjéből 525 millió forintot lopott el tavaly szeptemberben. Az, hogy az Interpol tegnap Ferihegyen átadhatta az illetőt a magyar hatóságoknak, ritkaságnak számít, mivel eddig mindössze egyszer, egy nappal korábban fordult elő, hogy a délkelet-ázsiai ország körözött személyt adott ki hazánknak. Ennek elsődleges oka, hogy a két ország között nincs kiadatási egyezmény, ám az ORFK szóvivője az MTI-nek reményét fejezte ki, hogy Thaiföld a jövőben is átadja majd a nemzetközi körözés alatt álló személyeket. Bényi Mónika elmondta: a hét végén történt átadásokra egyezmény hiányában a két ország belső joga alapján nyílt lehetőség. Az elsőként, szombaton Magyarországra érkező S. Péter ellen az Egri Városi Bíróság adott ki nemzetközi elfogatóparancsot, mely alapján december elején, a thai fővárosban letartóztatták. Ellene egy felszámolóbiztos feljelentése alapján indult nyomozás tavaly májusban. Az 54 éves férfi egy autókereskedést működtetett, a nyomozók szerint több járművet több pénzintézettel is megfinanszíroztatott, majd a befolyt pénzt sajátjaként kezelte. A második körözött férfi pedig a tegnap Magyarországra hozott D. János. Emlékezetes, egy pénzszállítással foglalkozó cég még szeptember 7-én tett feljelentést lopás miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon. A több mint félmilliárdos összeget a gyanú szerint D. János, a cég egyik alkalmazottja tette zsebre, majd ezt követően Isztambulon keresztül Thaiföldre utazott. Őt az ázsiai ország rendőrei Pattayán fogták el.
Dömtör Csaba elmondta, mit tennének Magyar Péterék, ha kormányra kerülnének















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!