Interregnum, nem világvége

Kisteleki István tavaly december 22-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy csak a sportág soros tisztújító közgyűléséig marad a Magyar Labdarúgó-szövetség élén, és a legfrissebb, még meg nem erősített hírek szerint április 2-án választhatnak új elnököt. Az MLSZ éves versenynaptárában 2010. május 29. is veretes időpont, hiszen az őszi Eb-selejtezőre készülő válogatottunk ekkor fogadja Németországot. Ám hogy addig kivel és mikor mérkőzik, egyáltalán, miként alakul a programja, az egyelőre talány. Az elmúlt négy esztendőben olykor úgy tűnt, Kisteleki jelenléte gátolta a normális ügymenetet, groteszk fordulat lenne, ha most közeli távozásának híre fejtene ki hasonló hatást. Bienerth Gusztáv nemzetközi igazgató cáfolja is ezt.

Ballai Attila
2010. 01. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az uralkodó trónfosztása és az utód trónra lépése közti periódus – sőt, nem ritkán az előd országlásának kései, majd a következő éra korai szakasza – az interregnum. Ilyenkor szabad a vásár, és bár természetesen sok minden történik, de általában alig valami, ami a köz javát szolgálná. Arra, hogy a magyar labdarúgásban tavaly december 22. óta interregnum van-e, és ha igen, az meddig tart, mely területeken milyen következményekkel jár, nincs egzakt felelet. Jelek azonban vannak, így például az, hogy a válogatott tavaly november 14-i belgiumi és az idén május 29-i, németek elleni hazai meccse között, tehát fél éven és még két héten át pillanatnyilag üres a naptár. Pedig február 7-én Varsóban kisorsolják a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőinek csoportbeosztását, ezután jöhet a naptáregyeztetés, mindeközben pedig a nemzeti csapat programjának, keretének kialakítása, a külföldön játszó kiszemeltek figyelése és tesztelése, a felkészülés testben és lélekben a tavaszra, az őszre.
A magyar válogatott tavaly február 11-én Izraelben, 2008-ban február 6-án Szlovákiában, 2007-ben február 6-án és 7-én ciprusi tornán kezdte a szezont, ehhez képest a május 29. picit késeinek tűnik. Nem tudni, Erwin Koeman szövetségi kapitány milyen stratégia mentén gondolkodik – egyáltalán, inkább a válogatott vagy fő mentora, Kisteleki távozása utáni saját jövője foglalkoztatja-e inkább –, sőt azt sem, momentán merre jár.
E kérdéskör megválaszolása miatt kerestük Bienerth Gusztávot, az MLSZ nemzetközi igazgatóját, és kezdeti bizonytalanságunkat mélyítette, hogy a szövetség székházában a telefont először felvevő hölgy a név hallatán kétszer is visszakérdezett: Kicsodát? Melyik osztályon dolgozik? Ám ezután elértük Bienerth urat, aki aggályainkhoz képest biztató információkkal szolgált: „Nincs interregnum, dolgozunk. Azt például már december 22-e után jelentettük be, hogy május 29-én a német válogatott jön Magyarországra, és azt se felejtsük el, hogy június 5-én a mi csapatunk megy Hollandiába. Mindenképpen szeretnénk lekötni egy mérkőzést a legközelebbi FIFA-napra, március 3-ra is, de az csak a február 7-i Eb-selejtező sorsolásának ismeretében dőlhet majd el, kivel játszunk és hol. Tervünk, hogy tavasszal elhozunk egy világbajnoki résztvevő együttest a telki edzőközpontunkba, és ezt kihasználva meg is mérkőzünk vele, de további FIFA-napok hiányában szóba jöhet a szokásos kiegészítő megoldás, egy ligacsapat felállítása is.” A nemzetközi igazgató egyéb, kategorikusnak szánt kérdéseinkre szintúgy kategorikus feleletet adott, ekképpen: „Mikor beszélt legutóbb Erwin Koeman szövetségi kapitánnyal?” „Tegnap beszéltünk vele.” „Eldőlt már, ki utazik Varsóba az Eb-selejtező sorsolására?” „Igen, öten megyünk, az elnök, a főtitkár, a szövetségi kapitány, a nemzetközi és a technikai igazgató.”
Interregnum tehát ide vagy oda, ama jelek arra is utalnak, hogy nemcsak ügyek vannak, hanem ügyvivők is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.