Isten vigye, Mister!

Nem nyugodtak bele, hogy elképzeléseiket nem tudták véghezvinni, mert jött a rendszerváltás, és mások kerültek kormányra, mint akik az állampárti partitúrában szerepeltek. Most azt hitték, végre eljött
az ő idejük. Tévedtek

Elindították a Bajnai-kormány sikerességéről szóló mítoszt. Szembeszökő, hogy ez lesz a fő elem az MSZP kampányában. Hallatlan agresszivitással csapnak le arra, aki kétségbe meri vonni a válságkormányfő működésének hatékonyságát és állítólagos nemzetközi elismertségét. Azok, akik szeretik a szocialistákat legyőzhetetlen gólemnek látni, vevők is lehetnek rá. Ne legyenek! A józan polgároknak még a gondolatfutam szintjén sem szabad komolyan venni ezt a blöfföt. Az átmeneti kabinet ugyanis nem szakértő és nem sikeres. Legfeljebb annyira, mint annak a futballcsapatnak az edzője, aki először leviszi a gárdát az elsőből a negyedik ligába, hogy aztán ünnepeltesse magát, mert nem estek ki onnan is.
Ne vegyünk el persze tőlük minden érdemet: az IMF-fel kötött önkéntes vállalások szolgai teljesítésében kétségtelenül jeleskednek. De hát ehhez a hentesmunkához igazából nem szakértelem, sokkal inkább szenvtelenség szükséges. Szinte közhelyszámba megy: egyetlenegy makrogazdasági mutatót sem tudnak felmutatni, amiben ne lennénk gyalázatos helyen, lemaradva, mint a borravaló a nemzetközi összehasonlításban. Hogy akkor miért ez a felszíni önbizalom és dühödt elszántság, amivel kitartanak a legendaképzés mellett? Az ok: nincsen más pozitívum, amit felhasználhatnának a választási küzdelemben. Mint utolsó szalmaszálba kapaszkodnak a saját maguk által szőtt hazugságba. Pedig komolytalan balféknek tartják Bajnait, a tulajdonságok nélküli embert. Meg is találta a neki való helyet a Szonda népszerűségi rangsorának vége felé. Nem tudja, hogy a térségnek integráns része az euróval rendelkező Szlovákia és Szlovénia is. Ami azért is furcsa, mivel éppen északi szomszédunk szélsőséges kormányának engedte meg, hogy felmossa velünk a Kárpát-medencét.
Elmagyarázhatnák, mi abban a szakértelem, ha egy számítógépes delete gombbal szinte törlik az ország tagnyilvántartásából a lakosság jelentős részét. Ilyen lomtárba utalt népcsoportok a megváltozott munkaképességűek, a nyugdíjasok, a hajléktalanok, hátrányos helyzetűek és az elszegényedett gyermekes családok százezrei. Ehhez a szocialista eutanáziaprogramhoz nem kell nagy tudás, csak farizeus kíméletlenség. Régen fehérgalléros bűnözésnek hívták az ilyesmit, a ballibeknél ezt nevezik szociálpolitikának. Ha az a szakértelem, hogy leépítik egy ország közlekedését, egészségügyét, oktatását, önkormányzatait, nyugdíjrendszerét, szociális ellátórendszerét, mezőgazdaságát, miért nem tupírozzák a színvonalat? Amennyiben ez a kretén logika az egyedüli helyes út, miért nem raknak rá még néhány púpozott lapáttal? Ne pepecseljenek húsz-harminc százalékos megvonásokkal – szüntessenek meg egész területeket. Nem kell szemérmeskedni, töröljék el az egészségügy támogatását, ne adjanak egy árva grandot se a szociális ellátórendszernek, oktatásnak. Csak pár hétig jelenthet ez problémát. Utána az élet elrendezi a dolgot. Többet nem fognak lábatlankodni öregek, gyerekek, betegek, meg rászorulók, csökkent munkaképességűek. Micsoda nagyszerű mutatókkal büszkélkedhetne a Bajnai–Oszkó-tandem. A megvezetett nemzetközi pénzügyi szervezetek glóriát vonnának a fejük fölé, amiért ezek az ördöngös magyar szocialisták szuperszigorú megtakarító intézkedéseket foganatosítanak. Ha a fél országot leradíroznák, még nagyobb lehetne az ováció. Egy olyan államnak vethetnék meg az alapjait, amely nem ismer költségvetési hiányt. Merthogy szinte nem lennének a büdzsének kiadásai, csak bevételei. Hisz a lakosságnak szorgos kis kínaiak módjára fő- és jószágvesztés terhe mellett meg kellene termelnie a javakat – egy marék rizs ellenében. Végre szó szerint végrehajtó hatalommal állnánk szemben – ítéletvégrehajtóval.
Új-Guineában figyelték meg, hogy egyes falvakban csak fiatal és egészséges egyedek voltak. Gyanakodni kezdtek a tudósok, mert a cölöpökön álló házak magasan voltak, ahová rovátkolt póznákon lehetett csak felmászni. Kiderült: aki nem bírt már felkapaszkodni, rejtélyes módon eltűnt. Ezt hívják darwini természetes kiválasztódásnak. Valami ilyesmin törheti a fejét a Bajnai-féle kompánia is, amely soha nem látott szenvtelenséggel hozza meg azokat a kíméletlen döntéseket, amelyektől még a baloldal nagy barátja és gyámolítója, Gyurcsány testvér is tartózkodott. Aki hajléktalan vagy beteg, netán kilakoltatták, gondoskodjon magáról, ne az állam köldökzsinórján élősködjön. Ha meg tud maradni így télvíz idején is pár hétig, akkor talán kiérdemesül egy kis koldus-, vagyis krízisalapos morzsára. Addig azonban magára vessen. Hogy ezt a módszert a pénzt emésztő, felesleges csoportok eltüntetésére egyes történelmi személyek már a zászlajukra tűzték és fekete betűkkel írták be magukat a történelemkönyvekbe? Oda se neki.
Peter Sellers egyik híres filmjében komornyikot alakított, aki idős gazdája halála után kikerül az életbe. A gyermekies lelkületű háziszolgának addig szinte csak a tévé jelentette a kapcsot a külvilággal. Mégis csodálatos politikai karriert fut be. Köszönhetően annak, hogy a high society, a felső tízezer viselkedéskultúráját, ízlésvilágát tökéletesen elsajátította – a sok tévénézés pedig kipallérozta a tömegek lélektanából. Bár csaknem gyengeelméjű, az üres és sznob klisékkel nagyszerűen elboldogul. A mű maró társadalomkritika volt a hetvenes évek Amerikájáról. De vajon nem hasonló karrierek tanúi, elszenvedő alanyai vagyunk a szakértői kormány analfabéta döntéseinek nyomán? A szavak leértékelődésének idejét éljük. Úriember az, aki nem úr, tanácsadó az, akinek nem ajánlatos elfogadni a tanácsait. És szakértő az, aki nem ért ahhoz, amit csinál. A film címe egyébként: Isten hozta, Mister! Az eredeti angol cím: Being there, ami annyit tesz, hogy ott lenni. Vagyis aki benne van a pikszisben, az akár félhülye, félanalfabéta is lehet. Mindenesetre a mostani hazai álbaloldali álelitről, permanens válságot produkáló, mondhatni állandó válságos állapotban lévő kormányról hasonló címmel forgathatnának dokumentumfilmet. Isten vigye, Mister! – lehetne a legpontosabban tolmácsolni a széles néprétegek óhaját.
A Being there is találó ránk. Annyira csak azt engedik érvényesülni a verseny tökéletes kiiktatásával, aki benne van a haveri körben, amiről még a Kádár-rezsim halódó periódusában is csak álmodtak. Nem nyugodtak bele, hogy elképzeléseiket nem tudták véghezvinni, mert jött a rendszerváltás, és mások kerültek kormányra, mint akik az állampárti partitúrában szerepeltek. Most azt hitték, végre eljött az ő idejük. Tévedtek. A titkos szocialista csodafegyver, Bokros Lajos kedvenc szavajárásával élve: „hatékonytalanok” voltak. Hogy ilyen szó nincsen a magyar nyelv jelen állása szerint? Elég nagy baj az a magyar nyelvre nézve a szakértők szakértője szerint. Mister miniszterelnök-jelölt Bokros persze feltehetőleg ilyen nyelvi nüánszokat nem sajátíthatott el a világverő panamai egyetemen. A másik Mister, B. Gordon is ebben a primkó jelrendszerben él. A kissé megkergülni látszó monopolista, versenyellenes szocik szerint ő még „hatékonyosabban” tudja ellátni a népritkítás fáradságos feladatát. Ha pedig mégis „hatékonytalannak” és nem elég „mozgékonyosnak” bizonyulna a wallisos–hajdú-bétes térségzsenije a válságteremtésben, még ott van egy másik aduász. Mondjuk Szollár Domokos, a rejtett jolly joker. Gyanús az ügy. „Domonkos” – ahogy Budai Bernadett nevezni szokta – máris többes szám első személyben, értsd szoci-királyi többesben válaszol, ha a kormány viselt dolgairól faggatják.