Klasszikusok, néprádió, kertmozi

A magyar és az egyetemes művészet különböző rétegeihez kötődik Regős István művészete, a belga Ensor, René Magritte, a drámaíró lengyel Mrozek éppen úgy hatott rá, mint a magyar reformkor szellemisége, a népi, vásári művészet elemei éppen úgy inspirálják, mint a művészettől látszólag távol álló vizuális megnyilvánulások, a tudományos ábrázolások, a szemléltetőeszközök.

Egyszerre állít és kérdez a Munkácsy-díjas festőművész, ahogyan a 20’21 Galériában kiállított új művei jelzik, párhuzamosan alkalmazza a látszólag hűvös, tárgyszerű ábrázolás és a groteszk, az irónia eszközeit. Műveinek nézője is szüntelen arra kényszerül ennek következtében, hogy megismerve a dolgok egyik oldalát, a másikra is kíváncsi legyen, hogy a vizuális és verbális közhelyek, a történelemről, a hétköznapokról való gondolkodás bevett fordulatai helyett a dolgokat a maguk teljességében szemlélve alakítsa ki értékítéleteit.
A Regős-művek tematikai újszerűsége is szorosan kötődik e megközelítési módhoz. Nótaszó című festményén régi tranzisztoros rádió jelenik meg, tetején antennaként alumínium kés és kanál, a konyhaasztalt borító sakktáblás viaszkosvászon terítő mögött a falon pedig a munkástársadalom számára is befogadhatóvá stilizált népi hímzés jelenik meg tapétaként. Ilyen lett volna a hatvanas-hetvenes évtized? Vagy ilyenné vált emlékezetünkben a róla megőrzött kép? – miközben e kérdéseket felteszi a mű nézője, egyszerre gondolkodik el a történelemről és azokról a vizuális-gondolkodási sémákról, amelyek segítségével a világot érzékeli.
Regős István műveinek többségére a tiszta festészet jellemző, korábbi tárgykollázsainak egyik központi motívuma, a rádió azonban most is főszereplő marad, ha úgy tetszik, értéke megemelkedik, Joseph Haydn büsztje és egy Mondrian-kép társaságában szerepel a Klasszikusok című festményen. Jól érzékelteti ez a kép, milyen sajátos módon emel ki egy-egy motívumot Regős, változtatja meg dimenzióit, helyezi új környezetbe. Az Ipari táj I.–II., az Eklektika stilizált épületei mintha csak egy gyermekjáték részei lennének, míg a modellelemek valóságos építményként jelennek meg az erőműveken, a vasúti őrház és alagút együttesét csak a föléjük belógó karácsonyfadíszeket látva sorolja be a néző a makettek közé. Különösen izgalmas, ahogyan a legújabb festményeken Regős a fényekkel játszik, megszabadítva segítségükkel a kép motívumait a nehézkedés törvényei alól, a néző képzeletét pedig elindítva a tér és az idő távoli dimenziói felé. Vagy nincs is olyan távoli, ahol járunk? Talán csak a kertmozi tűnik el lassan az életünkből, a sötét ablakú autóbusz a Gellért-hegy tövében, vagy az Új híd Káposztásmegyer és Budakalász között éppenséggel azt a szép új világot vizionálja, amelyben élünk.
(Regős István új festményei, 20’21 Galéria, január 16-ig.)