Kolompárék is elindulnak

Joó István
2010. 01. 21. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elindul az idei országgyűlési választáson is Kolompár Orbán országos cigány önkormányzati elnök MCF – Roma Összefogás nevű etnikai kispártjával. Így a jelöltséggel járó időleges mentelmi joga révén ismét fel fogják függeszteni az ellene folyó büntetőeljárást, ahogyan az az európai parlamenti választás során történt. Ismert, Kolompárt három – összesen 158 millió forint jogosulatlan felhasználásáról szóló – ügyben sikkasztással, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, számvitel rendjének megsértésével és az európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével is vádolják. Ifjabb Bogdán János, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szóvivője szerint az OCÖ-elnöknek nincs szüksége mentelmi jogra, ahogyan a köztársasági elnöktől sem kért soha eljárási kegyelmet. Bogdán állította: a Kecskeméti Városi Bíróság a tárgyalásokat egyébként is már „felfüggesztette” három hónapra, mivel a sikkasztás vádja nem megalapozott. Erről tegnap Szabó József Bács-Kiskun megyei főügyészhelyettes azt a tájékoztatást adta: a bíró nem felfüggesztette, hanem elnapolta a tárgyalást, mivel a sikkasztás vádját illetően további bizonyítékok beszerzését rendelte el.
– Egyetlen menekülő útvonala Kolompár Orbánnak, hogy elinduljon kis etnikai pártjával az országgyűlési választáson, azt remélve, hogy ezzel haladékot nyer a büntetőeljárásában – mondta érdeklődésünkre Lakatos István, a Lungo Drom jobboldali cigányszervezet Szabolcs megyei elnöke. Rámutatott: az MCF óriási választási kudarcát előrevetíti, hogy sem a 2006-os, sem a tavalyi megméretésen nem ért el egy százalékot sem a Kolompár-párt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.