A rendőrök is besokalltak. A miniszterelnökhöz fordulnak a rendészeti szakszervezetek a szerintük megalázóan alacsony kafetériarendszer miatt. A rendőrségnél idén 115 950 forintban maximálták a kafetériakeretet, miközben a minisztériumi dolgozók ennek többszörösét is megkaphatják. Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára kijelentette: bár sztrájkolni nem tudnak, de meg fogják találni a nyomásgyakorlás módját. (A témáról bővebben az 5. oldalon)
Megállapodott tegnap este a BKV vezetése és a sztrájkot meghirdető 14 szakszervezet a kollektív szerződésről, az erről szóló dokumentumot tegnap este negyed tízkor írták alá. A megállapodást követően Nemes Gábor érdek-képviseleti szóvivő kérte a szerelőket és a buszvezetőket, mindent tegyenek meg azért, hogy a buszok hajnalban elindulhassanak. Kocsis István, a BKV első embere a Hír TV értesülései szerint azt mondta, „tudjuk tartani a tíz- éves üzleti koncepciót”. Nemes Gábor hozzátette, megmarad a dolgozók 45 ezer forintos pulykapénze, valamint a hatezer forintos, adómentes étkezési hozzájárulást internet-előfizetésre is fordíthatják. Földényi György, a sztrájkbizottság elnöke lapunknak rendkívül kedvezőnek nevezte a megállapodást. Az egyezség létrejöttével egy időben a szakszervezetek felfüggesztették a sztrájkot, azaz ma reggeltől visszatért a menetrendszerű közlekedés a fővárosban.
Földényi korábban elmondta, ha egyezségre jutnának a kollektív szerződésről (ksz), akkor azonnal felfüggesztik, de nem fújják le a kedd óta tartó sztrájkot. – Utóbbira csak akkor kerül sor, ha a ksz hatályba lép – tett hozzá a sztrájkbizottság elnöke. A várakozásokkal ellentétben a munkabeszüntetés a hét végén is hatékony volt, a minimális buszközlekedést csak alvállalkozók bevonásával tudták megoldani, tegnap buszokkal kellett pótolni a kieső 6-os villamost is. A metrók, a kisföldalatti, valamint a trolibuszok menetrend szerint közlekedtek, a HÉV vonalain kisebb késések voltak.
Noha nyilatkozataikban a kormányzat és a főváros vezetése igyekezett a sztrájkolók ellen hangolni a közvéleményt, a Medián legfrissebb kutatásából kiderült: bár az akció a budapestiek négyötödét akadályozza napi teendőikben, a kialakult helyzetért a többség a BKV vezetését és a politikusokat hibáztatja. A megkérdezettek 48 százaléka a cég menedzsmentjét, míg 39 százalékuk a vezető politikusokat tartja felelősnek az ügyben, a sztrájkoló BKV-dolgozókat pedig csak 11 százalék hibáztatja. Tény, hogy a munkabeszüntetés megosztja az embereket: ötven százalékuk elfogadhatatlannak tartja, míg 46 százalék megértő a tiltakozó akció kapcsán. Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV Zrt. kommunikációs igazgatója kérdésünkre cáfolta azokat a hét végi sajtóhíreket, hogy most a cégvezetés az eddiginél előnytelenebb ajánlatot tett volna, és emiatt már a nem sztrájkoló szakszervezetekkel is „összevesztek”. Kocsis István vezérigazgató a hét végén a Népszabadságnak adott interjújában viszont olyan megjegyzést tett, amely szerint a sztrájkkassza tulajdonképpen nekik lenne köszönhető. – Munkáltatóként mi csak befizetjük a törvényben meghatározott hozzájárulást, évente 90 millió forintot – mondta.
Földényi erre reagálva kifejtette: a BKV-tól csak a törvényben meghatározott juttatásokat kapják, azaz a tagdíjlevonást és a munkaidő-kedvezmény megváltását. – Ezeket a forrásokat szervezeti működésre, így akár a sztrájkalapra is fordíthatjuk, de nem arról van szó, hogy a munkaadó finanszírozná az akciót – hangsúlyozta.
A BKV botrányai már a fővárost tavaly novemberig együtt irányító MSZP és SZDSZ köreihez érnek. Horváth Éva, a szocialisták volt főpolgármester-helyettesének, Hagyó Miklósnak a közvetlen munkatársa, akit a rendőrség – munkanélküli foglalkoztatása ügyében – bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsít, a Vasárnapi Blikkben azt állította: „túlzás a 24 milliós gyanúsítás”. Szerinte ő igenis dolgozott a BKV-nál. A közlekedési cég volt vezetői közül az ügyben már meggyanúsították többek között Regőczi Miklós volt vezérigazgató-helyettest és Zelenák Tibor volt főosztályvezetőt is.
Ferihegyen minden változatlan. Folytatódik a sztrájk Ferihegyen is, igaz, a földi kiszolgálást végző dolgozók munkabeszüntetése nem okoz komolyabb fennakadást. A hétfő este óta sztrájkoló Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet olyan kollektív szerződést szeretne, amellyel biztosítható, hogy nem csökken a munkavállalók jövedelme. A munkáltató szerint azonban erre a jelenlegi helyzetben nincs lehetőség. A MÁV-nál viszont valamennyi szakszervezet aláírta a 2010-es kollektív szerződést, egy kivételével pedig a bérmegállapodást is.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!