
origo.hu
Szegeden dolgozik a Hollandiából hazatért kardiológus professzor, aki robotsebészettel fejlesztene
Nyolcévnyi demokratikus viszonyok között eltöltött kormányzati idő kitöltése után erre a szintre jutott az MSZP és tejben-vajban fürösztött szellemi holdudvara. Ezek tényleg azt hiszik, hogy elvesztett, magukra haragított választóikat ilyen primitív feltételezésekkel vissza tudják édesgetni?
Ha a Fidesz hatalomra kerül és ha még a kétharmados többséget is eléri, akkor erőszakosan maga alá gyűri a közszolgálati médiumokat, mégpedig oly módon, hogy egybeolvasztja az MTV-t a Duna Televízióval és még a közszolgálati rádiót is hozzájuk csapja a Magyar Távirati Irodával (MTI) együtt. Ha a Fidesz megnyeri a választásokat, akkor bevezeti a svéd típusú nyugdíjrendszert, aminek a legfontosabb ismérve, hogy kitolják a nyugdíjkorhatárt hetvenéves korig, miközben a magyarok átlagosan ennél korábban, 69 éves korukban halnak meg, vagyis a Fidesz nem is akar nyugdíjat fizetni, ha megnyeri a választást, mindenkinek élete végéig dolgoznia kell. Ha a Fidesz kétharmaddal nyeri a választásokat, kisöpri a baloldali szimpatizánsokat a közigazgatásból, az állami vállalatok menedzsmentjeiből, saját embereit rakja az Állami Számvevőszék elnöki és alelnöki posztjaira, az ő embereikkel töltik majd fel az Alkotmánybíróságot, egyedül döntheti majd el, ki legyen a köztársasági elnök, és megváltoztatja a választási rendszert, sőt az alkotmányt is.
Ilyen és hasonló vádakat fogalmaznak meg baloldali politikusok és megmondóemberek reggel, délben meg este minden rendelkezésükre álló médiafelületen. „Súlyos veszély! Orbán Viktor olyan korlátlan hatalmat kaphat, amilyennel még Kádár János sem rendelkezett” – figyelmeztet alcímben a Népszava, amely főcímben teszi fel a költőinek szánt kérdést: Lesz Orbán-féle királyság? A párt szócsövének szerkesztői feledni látszanak Kádár és a pártállami diktatúra hatalmának természetét, az ’56-os politikai elítéltekre hozott halálos ítéleteket. Az Orbánnal vont párhuzam miatt mondanám, hogy az öreg forog a sírjában – de hát tény, az utódpárt regnálása idején még az ő csontjait is büntetlenül el lehetett lopni.
„Akár királyságot vagy nagyhercegséget is bevezethet a Fidesz, ha kétharmados többséghez jut. Orbán Viktor választhat, hogy kancellár vagy erős jogkörű államfő lesz-e. Akinek kétharmada van, mindent megtehet” – írja a Vasárnap Reggel című baloldali bulvárlap. Vagyis ha kétharmaddal nyer a Fidesz, Orbán diktátor lesz, vagy király, de legalább nagyherceg. És csak intenie kell majd, hogy a begyűrűződött nagy gazdasági világválsághoz való igazodás jegyében összevonják például a közszolgálati médiumokat és halálukig dolgoztassák a jobbágyokat, vagyis egy tollvonással eltörli a kisherceg minden alattvaló nyugdíját.
Nahát. Nyolcévnyi (plusz a korábbi négy év) demokratikus viszonyok között eltöltött kormányzati idő kitöltése után erre a szintre jutott az MSZP és tejben-vajban fürösztött szellemi holdudvara. Ezek tényleg azt hiszik, hogy elvesztett, magukra haragított választóikat ilyen primitív feltételezésekkel vissza tudják édesgetni? Talán elő kellene venniük a szociális népszavazás tételes eredményeit, és komolyan el kellene gondolkodniuk, hogy tényleg megfelelő kampánystratégiát választottak-e arra, hogy megakadályozzák a még meglévő szavazóik elveszítését. Ugyanakkor érthetetlen, miért cáfolja olyan bőszen a Fidesz akár a nyugdíjrendszer reformjának, akár a közmédiumok működtetésének racionalizálására vonatkozó terveit. Hiszen, ha e két probléma megoldására még halvány javaslattervezet sincs a kormányzásra készülődő pártszövetségnél, az elég nagy baj. A közszolgálati médiumok összevonása – ha tényleg fontos cél a közpénzekkel való szigorú takarékosság – véleményem szerint ésszerű és helyes döntés, még az MTI felszámolása és a helyének sóval való behintése is ragyogó javaslat. Egy ilyen súlyosan eladósított ország tényleg ne tartson fenn két közszolgálati televíziót, és az is nonszensz, hogy a rádió elnöke százmilliós sikerdíjért működtesse költségtakarékos üzemmódban a közrádiót. Ilyen a világon nincs. Mint ahogy az is abszurd, hogy egy közpénzből működtetett távirati iroda, hírügynökségként pénzért árulja a híreket, köztük a pikánsnak pikáns, ám közérdekűnek aligha tekinthető bulvárhírek legyártására is van kapacitásuk.
Az internet elterjedésének köszönhetően a közszolgálati televízió és rádió honlapjai bőségesen elláthatnák a kereskedelmi alapon működő médiát közérdekű hírek özönével. A rádió és a televízió közösen küldhetne ki tudósítókat a Magyarország számára stratégiai fontosságú külhoni állomáshelyekre, a hazai vidéki tv-stúdiókat se fenyegetné a megszűnés veszélye. A határon túli magyarok számára véleményem szerint nem szükséges külön tv-csatornát fenntartva műsort gyártani, egybefésülhető a két párhuzamosan működő közszolgálati televízió, aminek eredményeként egy sokkal magasabb színvonalon működő, jóval nézettebb, a reklámpiacon sokkal sikeresebb televíziót lehetne működtetni. A négy intézmény ingatlanvagyona bőven szolgáltatna fedezetet egy korszerű stúdiókkal ellátott székházra is, állami tulajdonú ingatlancserével akár impozáns központi helyen, a Parlamenthez közel, a Duna partján. Tízmilliárdos megtakarítás mellett a közszolgálati kívánalmaknak sokkal jobban megfelelő közszolgálati médium létrehozásának ötletétől vajon miért kellett ilyen hirtelen elhatárolódni és rendületlenül cáfolni és cáfolni? Azt is lehetett volna mondani, ragyogó ötlet, kár, hogy nem mi vetettük fel először, de fájdalom, minden energiánkat leköti a gazdaság felpörgetésének terve, nem is gondoltunk mostanában erre, konkrét tervek szövögetésére már nem volt elég energiánk.
A svéd modellnek nevezett nyugdíjreform-elképzelésekből kiragadott egy-két elemet hallván nem csoda, hogy meghűlt a nyugdíj előtt állók ereiben a vér. Nyilvánvaló, hogy a jön a 23 millió román típusú rémisztgető kártyát próbálta megjátszani újra az MSZP. Csakhogy a svédek szociális rendszeréről nem a kiéheztetett, aluljárókban kartondobozon háló nyugdíjasok képe ötlik fel az emberekben. Vagyis ha valakinek önhibáján kívül nem sikerül összegyűjtenie nyugdíj jogcímen az emberi méltóságnak megfelelő megélhetéshez szükséges nyugdíjat, egy tisztességes közmorált fenntartó társadalom más jogcímen egészíti azt ki, ugyanakkor – éppen a szürke- és feketegazdaság visszaszorítása érdekében, aminek elburjánzása nagyban hozzájárult ahhoz a csődhelyzethez, amibe jutottunk – tényleg megfontolandó, hogy az egyén által jogkövető módon tisztességesen egy életen át befizetett nyugdíjjárulék teremtse meg a felhőtlen, anyagi szempontból gondtalan öregkort. Vagyis a nyugdíjreform-elképzeléstől se kellett volna ilyen bőszen elhatárolódni, lehetett volna azt is mondani, hogy létezik ilyen alternatív javaslattervezet, komoly vita alakult ki róla. Tényleg mi lenne, ha a Fidesz nem titkolózna tovább, milyen konkrét megoldási javaslatokon dolgoznak a háttérben a kormányzást előkészítő műhelyekben, mi lenne, ha néhány kérdést társadalmi vitára bocsátana?
Miközben a szocialisták rendre bedobják a gumicsontjaikat, vagyis tematizálják a közbeszédet, aközben baloldali kutatóintézetekben, szellemi műhelyekben nehéz- és félnehézsúlyú politológusok hada számolgatja, hogy hány egyéni körzetben kell elcsípni a mandátumot a Fidesz-jelölt elől, hány százaléknyi, nem a Fidesz listájára leadott szavazat kell ahhoz, hogy a Fidesz ne érje el a kétharmados többséget. A baloldali politikai elit képes lenne összevegyíteni a tűzet a vízzel, az MDF-et az SZDSZ-szel, sőt az MSZP-vel, hírbe hozzák még az LMP-t is, csupán azért, hogy a választási matematika segítségével megakadályozzák a Fidesz elsöprő győzelmét. A nép akaratát.
Szegeden dolgozik a Hollandiából hazatért kardiológus professzor, aki robotsebészettel fejlesztene
Újabb szankciókat sürgetnek
Máris elvették Szoboszlai Dominik aranyérmét, reagált a focista
Ennyi volt: kivonul Romániából a német cég, mindenkit kirúgnak – különös az indok
„Nem bírom tovább” – 20 perc után otthagyta a koncertjét a népszerű zenész
Kulcspozícióba került Magyarország – Zelenszkij teper, Brüsszel tanácstalan
Szoboszlai nagy pillanata, ezek a felvételek bejárják a világot + videók
Szoboszlaiék megkapták a bajnoki trófeát
Zelenszkij beszólt Trumpnak, ennek nem lesz jó vége
Megtámadták Vlagyimir Putyint
Magyar játékos verte a Roland Garros tavalyi győztesét
Egy szempillantás alatt robbant fel egy teherautó a kertvárosban + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.