Mindenkinek megvan persze a privát, jól rögzült Kalákája odabent; rég elnyűtt kazettákra, gyerekkori estékre, dúdolt versekre, álmokra, rímekre, csodákra gondolok. Élményekre, amelyek megnyitották a kicsi embert a nagy zene felé: van füled, halljál, van szíved, lássál. Karácsonyfát díszíteni hosszú éveken át például nem is tudtam másként, csakis a Kaláka betlehemes kazettájára, Gryllusék hangja ma is előhívódik a szentestén csilingelő csengőre, és ez így lesz valószínűleg, amíg számomra világ a világ. Ők most negyvenévesek, zenekarilag, a legelső koncertek szerelmeseiből mára nagymama lett, a hosszú hajból szépen csillogó tar fejbúb, a hetyke bajuszból deres szakáll, az átkosból őrületes szabad(os)ság. A barakkból világ.
Mindegy is. A Kaláka bennünk él, ezzel így van a világ tizenakárhány milliós magyarsága, leszámítva azokat, akik a bulvár korában szocializálódtak. Ukulele és Pelikán, Weöres és Radnóti. És Bőrönd Ödön. Ünnepeltük hát, zsúfolásig telt teátrumban a Kalákát, de legfőképpen a verset. A verset, amit Lackfi János költő és tanár konferált fel Showder-hangulatban, mókás kedvvel, lényegre törően. A verset, amelynek olvasása ma éppen hogy csak zárójeles szükséglet – gondolnánk, ha nem bizonyítaná be az ellenkezőjét a Csík zenekartól és Ferenczi Györgytől Lovasin (Kispál), Kiss Tibin (Quimby), a Republicon, a Naprán, a Vujicsicson, a Söndörgőn, a Misztrálon, a Colorstaron, Sebestyén Mártán, Szalóki Ágin, Bognár Szilvin, Balogh Kálmánon át a Pannonia Allstars Ska Orchestráig minden fellépő. A vers él és virul, dalra kap, dúdoltatja magát, mi több, ünnepelteti magát. Megérdemli. Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs ott ültek tegnap a közönség közé ékelt bőrkanapén, és egészen bizonyos vagyok benne, hogy ép ésszel nem fogták fel, ami körülöttük történik. Gondolom ezt azért, mert a negyvenévnyi zenélés és okítás hatását, lényegét felfogni, a meglepetést sokk nélkül átélni képtelenség. A tengernyi (még egyszer mondom: négyórás) köszönetet venni képtelenség. A verseket, célzásokat, poénokat időben akceptálni, zsebre rakni képtelenség.
Talán Ferenczi György és a Rackajam produkciója volt az est fénypontja, azért, mert Ferenczinek a vers legalább annyira fontos, mint Grylluséknak. Napi betevő. El is mondta – mint szokta –, Petőfi igazi rocker volt, de hát szívből verselni csakis lázadva és szeretve lehet. Verset énekelni pláne. Köszönet jár a nem mindennapi koncertért. A kultúra a közös nevező, az összefogás és az építkezés záloga. 2009. december 27-e a Millenárison be fog vonulni a kultúrlegendáriumba, akár Cseh Tamás 52. születésnapja anno, a Merlinben. Aki most itt lehetett, átélhette a meglepetés katarzisát, az érzést, hogy magyarnak lenni jó, magyarul verselni ajándék, verset énekelni: hivatás és szenvedély.
(Költészet+Zene=Élet – Verséneklő koncert. Meglepetésgála a Kaláka együttes negyvenedik születésnapján. Millenáris Teátrum, december 27.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
