Neue Bücher Zeitung
Magyarország sorsdöntő, a jelenlegi politikai viszonyokat minden valószínűség szerint a visszájára fordító választás előtt áll. A nemzet feszült várakozásban él, a politikai élet mintha megállt volna – írja a választások kimenetelét latolgatva a svájci lap. Megállapítja, a szocialisták demoralizáltak, és erre minden okuk megvan, hiszen a jelek szerint feltartóztathatatlanul haladnak azon az úton, hogy nagy pártból kis párttá váljanak.
TheGuardian
Óvatosságra inti a szankciók szigorítását szorgalmazó Washingtont Irán ügyében a brit baloldali lap, amely a teheráni professzor furcsa és titokzatos meggyilkolása kapcsán foglalkozik a közép-keleti helyzettel. Mint a lap rámutat, a nemzetközi nyomás növekedését a láthatóan növekvő belső problémákkal is küzdő teheráni hatalom a külső ellenségképre hivatkozva pozíciói erősítésére használhatja fel. Figyelmeztet arra is, Amerika csalódhat, ha azt hiszi, komoly befolyást gyakorolhat az iráni belső fejlemények alakulására.
ElPais
Egymás után jelennek meg a világsajtóban az úgynevezett narancsos korszakot elbúcsúztató, a közeledő ukrán választásokat érezhető csalódottsággal figyelemmel követő írások. Ezek sorában a spanyol lap megállapítja, hogy az öt évvel ezelőtti álmok helyében ma ott a csalódottság, a gigantikus korrupció, a gazdasági mélyrepülés, a reformok elmaradása.
A politikai rendszer ugyanakkor plurális, a sajtó szabad – teszi hozzá a lap.
The Globe and Mail
Ukrajna csalódott a Nyugatban, s Keletre fordul – állapítja meg elsiratva a narancsos korszakot a befolyásos kanadai lap, megállapítva, hogy az elnökválasztás mindkét esélyese normalizálni kívánja a kapcsolatokat Moszkvával. Mint azonban az elemzés rámutat, paradox módon éppen a megfelelő politikai súllyal bíró Timosenko vagy Janukovics lehetnek képesek közelíteni Ukrajnát Európához.
The Daily Telegraph
Az iskolai tanterv részévé és ezáltal érettségi tantárggyá akarják tenni a Facebookot, a Twittert és más internetes közösségi oldalakat Nagy-Britanniában. A tárgy neve angol tanulmányok, digitális kommunikáció lenne, és e honlapok működésének ismeretét követelné meg a diákoktól. A tantárgyat önmagában is fel lehet venni, vagy része lehet a hagyományos angol nyelv és irodalom tantárgynak és alapfokú érettségi vizsgának. A hatóságok jelenleg vizsgálják a tantárgy tartalmi követelményeit, és várhatóan már a jövő tanévben bevezetik az iskolákban. A népszerű brit napilap szerint a terv ellenzői azonban elítélik az elképzelést, mondván egy ilyen tantárgy elvonja a diákok figyelmét az alapvető tantárgyak elsajátításától.
Ukrajna már a többgyermekes apákat is a frontra küldi















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!