A rendőrség anyagi helyzete, a bérköltségek ésszerűsítése miatt nem hosszabbították meg Kovács Lajos ezredes, a döglött ügyeket vizsgáló csoport vezetőjének munkaszerződését – tudta meg lapunk. Információink szerint Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője ezzel indokolta, hogy az idén már nem tartanak igényt a nyomozó szolgálataira.
Ismert, Kovács Lajos a közelmúltban jelentette meg a Mór megtette… című könyvét, amelyben – több, nagy port felvert hazai életellenes bűncselekmény mellett – részletesen elemzi a 2002. májusi, nyolc áldozatot követelő móri bankrablás vizsgálatának fiaskóit. A példátlan tömeggyilkosság elkövetőinek kézre kerítésébe számos hiba csúszott. A vizsgálat egyik vezetője Kovács volt, s akkor váltották le a nyomozócsoport éléről, mikor kijelentette: biztos benne, hogy nem Kaiser Ede és Hajdú László követte el a mészárlást. Az ezredes állítása beigazolódott, mikor 2007 elején az NNI elfogta a valódi elkövetőket, Weiszdorn Róbertet és Nagy Lászlót. A párost végül civil segítséggel azonosította a hatóság.
Az utóbbi napok sajtóhírei arról szóltak, hogy az említett könyv olyan adatokat tartalmaz, amelyek miatt Kovács Lajost államtitoksértés gyanújával feljelentették. Lapunkkal azt NNI közölte, semmit nem kívánnak mondani az ügyről. A vizsgálatról a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Skoda Gabriella lapunknak elmondta: az eljárás titkosságára tekintettel a vádhatóság annak tényét sem közölheti.
Nem erősítette meg lapunknak az államtitoksértés gyanúját Bencze József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetője sem. A parancsnok elmondta: ő nem tett feljelentést, s a rendőrség sem nyomoz az ügyben. Az ORFK gazdasági okokból 120 munkatársától vált meg az új esztendőtől, ezek egyike Kovács Lajos – tette hozzá. Bencze fájdalmas döntésnek nevezte, hogy egyik legsikeresebb nyomozójuktól kellett megválniuk. A főkapitány cáfolta, hogy Kovácsnak a könyve tartalma miatt kellett távoznia. Bencze hozzátette: személyesen kezdeményezte, hogy Kovács továbbra is dolgozzon, vélhetőleg rendészeti oktatói munkát ajánlanak fel neki. A főkapitány nemrég egy háromtagú bizottságot jelölt ki, amely a móri nyomozás közben elkövetett hibákat tárja majd fel.
Nem kapott értesítést az államtitoksértésről Kovács Lajos, az ezredes eddig csak a sajtóból értesült az állítólagos eljárásról. Érdekessége az ügynek, hogy a romákat ért sorozatgyilkosság vizsgálatakor nyáron Bencze József tapasztalt nyomozókból állította össze a „vének tanácsát”, akik közül egyedül Kovács Lajost nevezte meg, s méltatta munkáját.

„Lepkefing” – Gulyás Gergely reagált Magyar Péter hangfelvételére