Német misszió Jemenbe

Váratlanul Szanaába érkezett tegnap a német külügyminiszter, aki megbeszélést folytatott Jemen államfőjével az arab-félszigeti ország stabilizálása érdekében teendő nemzetközi erőfeszítésekről, és az ott fegyveres csoportok által foglyul ejtett német túszokról. Közben az amerikai elnök megígérte, hogy nem küld katonákat Jemenbe és Szomáliába.

Hírösszefoglaló
2010. 01. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Guido Westerwelle meglepő útjának központi eleme annak az öt német állampolgárnak a sorsa, akiket hat hónapja a síita Huti klán felkelői ejtettek túszul és tartanak fogva azóta is. A német diplomácia vezetője az első nyugati külügyminiszter, aki az eset óta ellátogatott az Arab-félsziget legszegényebb országába. Westerwelle az elmúlt napokban a Perzsa-öböl menti államokban járt, és Jemenből még tegnap hazautazott Németországba.
Közben az amerikai elnök megerősítette, hogy nem akar csapatokat küldeni Jemenbe vagy Szomáliába az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat és szövetségesei elleni küzdelem céljából. Barack Obama a People című amerikai folyóiratnak nyilatkozva kijelentette: továbbra is úgy hiszi, hogy az al-Kaida tevékenysége az Afganisztán és Pakisztán közös határa mentén elterülő térségekre összpontosul.
David Petraeus tábornok, a térségért felelős központi parancsnokság vezetője a CNN hírtelevízióban vasárnap emlékeztetett: Jemen nem akarja, hogy amerikai csapatokat vezényeljenek a területére. A tábornok, aki január elején tett látogatást Szanaában és tárgyalt a jemeni vezetőkkel, rámutatott, hogy az Egyesült Államok segítséget nyújt Jemennek a terrorellenes küzdelemhez, például hírszerzési adatok megosztásával, katonai felszereléssel és kiképzéssel. Washington a tavalyi 70 millió helyett idén legalább 150 millió dollár értékben nyújt katonai támogatást a koldusszegény arab országnak.
Megfigyelők mindazonáltal megjegyzik: ha Washington nem is küld nagyobb erőket Jemenbe vagy Szomáliába, a különleges hadműveleti erők és a titkosszolgálatok operatív egységei folyamatosan tevékenykednek ott, és szükség esetén akciókat, célzott likvidálásokat is végrehajtanak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.