Hasonlóan a pénteken történtekhez, tegnap is határozatképtelen volt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, mert a szocialista, MDF-es és SZDSZ-es tagok nem vettek részt az ülésen. Az ülést összehívó fideszes elnök, Lázár János közölte: azt akarták tisztázni, hogy a benzintender kiírásánál miért az osztrák államnak, illetve az OMV-nek kedveztek, mi indokolta a korábbi gyakorlattal ellentétben a közbeszerzési eljárás megváltoztatását, s milyen kapcsolat lehet az üzemanyagkút-üzemeltető szocialista képviselők és a pályázat eredménye között. December közepén hirdettek eredményt az állami intézmények üzemanyag-kiszolgálására kiírt tenderen, amelyen a rendszerváltozás óta mindig befutó Mollal szemben az osztrák OMV– Agip– Avanti konzorcium ajánlatát ítélték a legjobbnak. Lázár János szerint a közbeszerzés körülményeinek tisztázása után egy új eljárásban kellene kiválasztani a győztest a szállításra.
A meghívott Molnár Csaba (MSZP) kancelláriaminiszter a meghiúsult ülés után azt hangoztatta, a benzintender a törvényeknek megfelelően zajlott. A pályázatok elbírálásánál három szempont szerepelt, az ár, a kutak száma, valamint azok területi-földrajzi elhelyezkedése. Utóbbiban és az árban „lényegesen jobb” ajánlatot tett az OMV, míg a kutak számában a Mol volt jobb. Hozzátette: az OMV ajánlatával 500 milliót tud idén spórolni a költségvetés. A miniszter hangsúlyozta, az ellenzék hiába szólítja fel őket egy új pályázat kiírására, a kormány nem akar törvénytelenséget elkövetni. Kitért arra is, hogy 300 intézmény, szervezet, köztük kórházak, egyetemek, az Állami Számvevőszék, a Legfelsőbb Bíróság vagy az Alkotmánybíróság is csatlakozott a pályázathoz. Molnár szerint a tenderhez csatlakozott a Fidesz-frakció, valamint Hódmezővásárhely önkormányzata is (ahol Lázár János a polgármester). Ennek alátámasztására kiosztották az erről szóló igénybejelentési adatlapok másolatait. Lázár a kancelláriaminiszter állításait a „legbrutálisabb hazugságnak” nevezte. Közölte, önkormányzata 2004 óta a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságon keresztül igyekszik mindent beszerezni. Városa az OMV-től a múlt évben 699 ezer forintért vásárolt üzemanyagot, míg a Moltól 80 millió forintért. Azt javasolta, hogy a magyar kormány hasonló arányban preferálja a nemzeti olajvállalatot, mint Hódmezővásárhely. Lázár kitért arra is, hogy jelenleg is a Mol-nál vásárolnak, és nincs is szerződése városának az OMV-vel. A fideszes politikus felháborítónak nevezte, hogy a kormány nem hajlandó közreműködni abban, hogy a 20 milliárdos benzinbeszerzési tender körülményeit az általa vezetett bizottság megismerhesse.
Milliárdokat tesznek zsebre az ukrán sorozók: korrupciós háló épült a hadkötelezettség köré















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!