Növekedés alapok nélkül

Magyarország kétségkívül nehéz helyzetben van. A súlyos gazdasági bajokon a céltudatos és indokolt takarékosság mellett a növekedést támogató intézkedésekkel lehet segíteni. A lakosság széles körű támogatottságát csak akkor lehet elérni, ha a többség meg van győződve az intézkedések igazságosságáról és szükségességéről. Aki pedig a közjó kárára, törvényellenesen, csak nyerészkedni és gyarapodni akar, annak legyen meg a törvényes következménye.
A gazdaság agyonspórolása Németországban a weimari köztársaságban az 1930-as évek elején katasztrofális gazdasági és politikai következményekkel járt. A növekedésre épülő gazdaságpolitika nem esztelen pénzkiszórást jelent, hanem a rendelkezésre álló összegek célszerű, hasznos és koncentrált elosztását, illetve befektetését követeli meg. Meglehetősen naiv elképzelés, hogy Magyarországon a drasztikus gazdasági visszaesés és a komoly megszorító intézkedések sora után 2011-ben már gyors és dinamikus növekedésre lehet áttérni! Milyen forrásokból jönne össze ez a növekedés? A külkereskedelemből, amely 2009-ben összértékében visszaesett? Vagy a jelenleg is zsugorodó belső fogyasztásból? A növekedés alapjait már most le kellene rakni, gazdaságélénkítő intézkedések segítségével. Nem elfelejtendő, hogy a valamikor meginduló növekedés első állomása csupán a korábbi gazdasági színvonal elérése lehet.
A gazdasági előrejelzések a 2010-es évre meglehetősen eltérők. A világ pénzügyi piacain a 2008-ban bekövetkezett válság megfékezésére az amerikai állam és az európai kormányok minden idők legnagyobb mértékű konjunktúraprogramját bonyolították le és így gigantikus összegeket pumpáltak a gazdaságba, főleg a bankszektorba. A legtöbb elemző szerint a gazdaságok az állami beavatkozásokkal szerencsésen túljutottak a válság mélypontján, de a felemelkedés, különösen a termelői szférában, lassúnak ígérkezik, és az újbóli visszaesés lehetősége nincs kizárva. Az elemzők a tőzsdei árfolyamok 2009 második felében történő emelkedését pozitívan értékelik, de kiemelik, hogy ez az USA-ban és az EU-ban főleg a bankokba pumpált állami pénzek következménye, nem a termelés területén történt változások idézték elő.
A fogyasztás, az árukereslet és a termelés még messze nem érte el a válság előtti szintet. Az egyes területeken látott termelési megélénkülés főleg az elfogyott raktárkészletek felújítását szolgálta. Másrészt Németországban az újautó-vásárlási támogatások élénkítették az autópiacokat és így a gyártást is. De ezek a támogatások nem folytatódnak. A fogyasztók, a megnövekedett munkanélküliség és annak a veszélyétől félve továbbra is visszafogják vásárlásaikat. Másrészt a gazdaságba segélyként befolyt vagy hitelezett állami pénzek következtében Európában és az USA-ban a kamatok rendkívül alacsonyak lettek. Az amerikai Fed és az Európai Központi Bank a kamatokat alacsony szinten tartja. Az infláció jelenleg minimális. A bankok egyrészt alaposan megvizsgálják, hogy kinek adjanak hiteleket. Másrészt viszont ezeket az összegeket előnyösen kívánják befektetni. Erre jó alkalom a tőzsde, ahol eddig az árfolyamok emelkedtek, de nem lehet tudni, hogy ez meddig folytatódik. A bankok tartózkodó hitelpolitikája következtében a vállalatok és a magánosok nem jutnak könnyen pénzhez, így a gazdaságot nem érik jelentős növekedési impulzusok.
A lakossági fogyasztás visszaesése szintén gyengíti a belső keresletet. Ezzel magyarázható, hogy hazánk és a hozzá hasonló helyzetben lévő országok kötvényei iránt ismét megindult a kereslet, mert itt a kamatok a nyugati befektetésekhez képest viszonylag magasak. Az ilyen kötvények kamatait megterhelik az úgynevezett rizikófelárak, amelyek ezen országok alacsonyabb hitelképességi megítélése alapján jöttek létre. Magyarország esetében ez BBB mínusz, ami nem éppen a legjobb. A magas kamatok hátránya az, hogy messzemenően megterhelik az egyébként is bajban lévő állami költségvetést. Megjegyzendő, hogy a pénzügyi befektetők abban is bíznak, hogy probléma esetén az IMF, illetve az EU ismételten segélyt nyújt. A 2008-as beavatkozás elsősorban azért történt, mert a nyugati pénzintézetek a volt szocialista országokban, így Magyarországon jelentős összegeket fektettek be, illetőleg hiteleztek. Egy ország pénzügyi összeomlása ezeket a befektetéseket komolyan veszélyeztette volna. Tehát az IMF–EU hitele Magyarországnak nem sikerdíj volt.
A német gazdasági kutatóintézetek legújabb vizsgálatai azt mutatják, hogy az ország gazdasági fejlődésében vannak pozitív tendenciák, de a cégek optimizmusa ebben a tekintetben még nem egységes. A megkérdezettek fele azzal számol, hogy 2010-ben kénytelenek lesznek elbocsátani. Bár a külföldi kereslet megindult a német termékek iránt, a belső kereslet még tartózkodó. A szakértők a növekedést idénre 1,7 és 2,7 százalék közé teszik. Problematikusnak látják az autó-, gép- és beruházási ipar fejlődését. Az állami konjunktúraprogram hamarosan kifut, és akkor a vállalatoknak saját lábra kell állniuk. A magyar export jó része viszont ezeknek a vállalatoknak a fejlődésétől függ. Így tehát ez is egy bizonytalansági tényező. Figyelemre méltó, hogy a német állam főleg az infrastrukturális beruházásokat (közlekedés, egészségügy, oktatás, kutatás és fejlesztés) támogatja. Ki kell emelni, hogy az EU-ban, sőt az USA-ban a vasúti közlekedést kívánják erősen fejleszteni. Németország nagy súlyt fektet a kis- és középvállalatok támogatására is.
A müncheni Süddeutsche Zeitung nemrégiben közölte Joseph E. Stieglitz Nobel-díjas közgazdász, a New York-i Columbia Egyetem tanárának a cikkét a jelenlegi gazdasági krízisről. A szerző rámutatott arra, hogy a pénzügyi piacok nem tudták magukat korrigálni, mint azt korábban állították, mert a piacok és az ott ténykedő személyek hajlamosak a szélsőségekre. A bankárok öncélú cselekedetei sem a közjót, de még a részvényesek és a hitelfelvevők érdekeiket sem szolgálták. Így az államnak az adófizetők pénzéből kellett megmenteni a felelőtlen bankosokat és bankokat. Megjegyzendő, hogy a pénzügyi piacok annyiban korrigálták magukat, hogy összeomlottak, és egy rakás pénz elúszott. Ez egyben azoknak a szélsőséges liberális elméleteknek a bukását jelentette, amelyek a minden korlátok és gátlások nélküli pénzpiaci műveleteket tették kizárólagos dogmává. De hát nem ez a célja a bankok és a pénzpiacok működésének.
Stieglitz szerint a krízis második tanulsága, ha egy országban megindul a gazdasági visszaesés, akkor hiány keletkezik, mert az adóbevételek erősebben csökkenek, mint az állami kiadások. A régi elmélet szerint ekkor az adókat kell emelni és a kiadásokat csökkenteni. Ez viszont a kereslet visszaeséséhez és a bizalom csökkenéséhez vezet, ami gazdasági visszaesést és növekvő munkanélküliséget jelent. Ez történt az 1990-es években Délkelet-Ázsiában, ahol a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy ilyen politikát követelt.
A magyar gazdaság fejlődése jelentősen függ az EU (a kivitel 80 százaléka, a behozatal 67 százaléka itt bonyolódik), különösen a német nemzetgazdaság fejlődésétől. Az EU-ra viszont a világgazdasági mozgások, különösen az USA-ban lezajlók hatnak ki. Ugyanakkor fontos szerepet tölt be a magyar belső kereslet, a lakosság pénzügyi helyzete és az állami költségvetés alakulása. Jelenleg sajnos Magyarország az uniós országokban inflációban élenjár, de a munkanélküliség növekedése is jelentős. Magyar közgazdászok szerint a GDP visszaesése idén 2-3 százalékra tehető. Így nem valószínű, hogy ilyen körülmények között új munkahelyek jönnek létre. Kétségtelen, a gazdaság mozgástere nem nagy, amiben jelenős része van az óriási adósságterheknek és az ezután fizetendő, szintén számottevő magas kamatoknak. Jelenleg a magyar gazdaságban a túlnyomóan a megszorításokra és a pénzügyi kereslet csökkentésére irányuló lépések a növekedést gátolják. A legtöbb uniós kormány, valamint az Egyesült Államok az adott helyzetben anticiklikus, tehát a konjunktúrát élénkítő gazdaságpolitikát folytat. Ennek keretében a beruházások és a kis- és középipar támogatása a legfontosabb és célravezető intézkedések. Az ilyen beruházások elodázása csaknem jóvátehetetlen károkat okozhat egy gazdaságnak.

A szerző közgazdász