„A rasszista”
Maros Sefcovic karrierdiplomata, a jogtudományok doktora 1966-ban született, első oklevelét 1984-ben szerezte a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen. Tanulmányait a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében folytatta, amelyet 1989-ben fejezett be. Jogi doktori oklevelét 2000-ben szerezte a pozsonyi Komensky Egyetemen. Pályáját 1990-ben Prágában kezdte, az akkori csehszlovák külügyminisztérium referenseként, később nagykövetségi tanácsos volt Zimbabwében és Kanadában. Csehszlovákia kettéválása után a szlovák külügyminisztériumban töltött be hivatalvezetői posztot, 1999-ben Szlovákia izraeli nagykövete lett, az ezredfordulót követően pedig a külügyminisztérium főosztályvezetőjeként Szlovákia európai és euroatlanti csatlakozását segítette. 2004-ben nevezték ki Szlovákia EU-nagykövetének. Ezt a posztot 2009. október elsejéig töltötte be, amikor is Szlovákia addigi EU-biztosa, Ján Figel helyére lépett.
*
„A korrupt”
Rumjana Zseleva, Bulgária biztosjelöltje 1969-ben Nova Zagorában született. Német gimnáziumot végzett Burgaszban, majd tanulmányutat tett Németországban. 2003-ban is ott, a magdeburgi Otto von Guericke egyetemen doktorált szociológiából, utána Bulgáriában tudományos munkát folytatott. 2007-ben a GERB párt európai parlamenti képviselője lett, 2009. július 27. óta a jobboldali kormány külügyminisztere. Zseleva már a kilencvenes évek közepétől a Nemzeti Befektetési Alap igazgatótanácsi tagja, majd 1996 és 1998 között a Munka és Tőke Privatizációs Alap felügyelőbizottsági tagja, illetve meghatalmazott képviselője volt. 2001–2003 és 2006–2007 között a Global Consult Ltd. menedzsere és résztulajdonosa, a köztes időszakban pedig az Új Társadalmi Gyakorlat Nemzeti Központjának vezetőjeként dolgozott. A Die Presse korábban férje állítólagos maffiakapcsolatai miatt „gengsztermenyaszszonynak” nevezte a bolgár jelöltet.