Elképzelhető, hogy lesz magyar indulója a február 12-én kezdődő vancouveri téli olimpia szánkóversenyeinek, Pulai Imre legalábbis bizakodó, miután az elmúlt hét végi, winterbergi Világkupa-futam selejtezőjében elért 38. helyével újabb kvalifikációs pontot szerzett. (Csak a tényszerűség végett: a versenyen harminckilenc induló volt.) A kenusként olimpiai bajnok – 2000-ben, Sydneyben párosban Novák Ferenccel győzött 500 méteren –, 42 éves Pulai úgy számol, hogy ha a mostani hét végén az ugyancsak németországi Oberhofban sorra kerülő Vk-n is sikerül pontot szereznie, jó eséllyel pályázhat az ötkarikás részvételre. A végleges rajtlistáról a nemzetközi szövetség (FIL) jövő pénteken dönt, s ugyan versenyzőnknek egyelőre nincs elegendő kvalifikációs pontja, a reményeit az is táplálja, hogy a FIL mindenképpen szeretné kibővíteni a sportág bázisát.
Marketingszempontok alapján egy kenus olimpiai bajnok jelenléte Vancouverben nyilván ráirányítaná a figyelmet a sportágra. Emellett Pulai megszállottsága is sokat nyomhat a latban. A 2006-os, torinói olimpia előtt Seregi Gergellyel párosban próbálkozott, de akkor nem sikerült kiharcolnia a részvételi jogot. Ennek ellenére nem adta fel a terveit, közreműködött a Magyar Szánkó Szövetség megalakításában, és egyesben is megszerezte a versenyzési engedélyt.

Ismét az utcára kerülhet Forgács Zoltán és kutyája