Újabb bizonyítási szakaszba érkezett el a rendőrség a szakértői vélemények birtokában a romagyilkosság-sorozat nyomozásával kapcsolatban – adta hírül a Népszava. A lap szerint a hat halálos áldozatot követelő gyilkosságsorozatban hamarosan a gyanúsítottak szembesítésére kerül sor, majd az események tényszerű rekonstruálása következik. Ennek során – a jogszabályok szellemében – előbb-utóbb helyszíni bizonyítási kísérletekre is sort kell keríteni. A helyszíni bizonyítás célja, hogy a gyanúsítottak, illetve a tanúk közreműködésével igyekezzenek rekonstruálni, pontosan mi történt, ki, hol, mikor, mit, hogyan tett, illetve nem tett. Ez az elkerülhetetlen nyomozati cselekmény – amelyet esetleg a bírósági szakaszban is meg kell ismételni – súlyos aggályokat vet föl a hatóságokban. A támadások, illetve a gyilkosságok ugyanis az érintett települések cigányok lakta külső területein történtek. A Népszava szerint elképzelhető, hogy teljes településrészeket kell kiürítenie a rendőrségnek a kísérlet idejére – az éjszakai órákra. Azt ugyanis mindenképpen szeretnék elkerülni, hogy a helyszínen elszabaduljanak az indulatok, illetve bármilyen jogsértés történjen. A legrosszabb feltételezések szerint polgárháborús helyzet kialakulása sem elképzelhetetlen, amit a rendőrségnek vissza kell szorítania. Vádemelési javaslat az ügyben legkorábban ez év nyarán várható.

A minisztérium kész bemutatni Ruszin-Szendi Romulusz ukrajnázós hangfelvételét