Elengedhetetlennek tartjuk, hogy Orbán Viktor pártelnök a jövőről is beszéljen, hiszen az embereknek az ad reményt, ha tudják: egy új kormánnyal más lesz az ország – nyilatkozta lapunknak Balog Zoltán (Fidesz). A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke elmondta: számot kell vetni a Gyurcsány–Bajnai kormány hagyatékával, hiszen tisztességes leltár nélkül nincsenek tisztességes tervek. Megtudtuk azt is, hogy az egyesület tagjain kívül a meghívottak közt szerepel többek között Mádl Ferenc volt államfő, Csoóri Sándor költő, esszéíró, prózaíró, politikus, Makovecz Imre Kossuth-díjas építész és Matolcsy György közgazdász, politikus. Balog szerint a polgári élet neves művészei, szakértői adhatnak szellemi és lelki hátteret a jövő kormányának.
Az idei évértékelő időpontjáról Balog egyelőre nem kívánt nyilatkozni, ám információink szerint azt február 5-én tartja a volt kormányfő. A helyszín még nem dőlt el. A legnagyobb esélye annak van, hogy a budai Millenárison lép a hallgatóság elé a Fidesz elnöke.
A rendezvényt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesület 1999-ben kérte fel első ízben az akkori miniszterelnököt az elmúlt évet elemző beszéde megtartására, amely mára egyértelműen hagyománnyá vált. A mostani beszéddel a Fidesz gyakorlatilag ráfordul az országgyűlési választási kampányra, amelyet az ellenzéki párt március 15-i kezdettel rövidre, de annál intenzívebbre tervez. Sólyom László köztársasági elnök várhatóan április 11-re írja ki a voksolás első fordulójának az időpontját.

Nemzetközi médiumok szerint is világszenzáció a magyar kutató felfedezése