A körmendi rendészeti szakközépiskola volt diákja segítette azt a bankrablót, aki december elején kirabolta Szombathelyen a Kis-Rába Menti Takarékszövetkezet helyi fiókját – tájékoztatta az MTI-t Vas megye rendőrfőkapitánya. Halmosi Zsolt elmondta: a fiatal nő élettársával együtt tervelte ki a rablást, segített a bűncselekmény végrehajtásánál használt gáz riasztó- fegyver beszerzésében is. Ismert, hogy az arcát sállal eltakaró féri december elsején sétált be a Gyöngyös-parti takarékszövetkezeti fiókba, majd a pénzintézet alkalmazottját fegyverrel több millió forint átadására kényszerítette. Miután a nő a pénzt egy nejlontáskába tette, a többszörösen büntetett előéletű férfi a mellékhelyiségbe zárta, és gyalogosan menekült el a helyszínről. Társa a bűncselekmény végrehajtásában közvetlenül nem vett részt, ugyanis éppen szolgálatban volt, a rendőriskolában gyakorlati idejét töltötte. A gyanúsítottak lakásán viszont megtalálták az elrabolt készpénz jelentős részét, valamint a rablásnál használt fegyvert. Tettükért 15 év szabadságvesztéssel is sújthatja őket a bíróság.
Hasonló bűncselekményt követtek el a fővárosban tegnap, a XIII. kerületi Váci úton. Molnár Aliz, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese arról tájékoztatott: az elkövetőnél fegyver volt, azzal fenyegette az alkalmazottakat, majd a megszerzett pénzzel távozott a helyszínről.

5 magyar harcos a balliberális gyűlölethadjárattal szemben – évek óta büszkén állják a sarat