Az OCÖ-elnök és több vádlott-társa – köztük a felesége – ellen jelenleg is büntetőper folyik a Kecskeméti Városi Bíróságon. Kolompár Orbánt egyaránt vádolják sikkasztással, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, az európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével és számviteli fegyelem megsértésével. A vádirat szerint összesen 155 millió forint jogosulatlan felhasználásáról van szó.
Úgy tudjuk, a tegnapi házkutatás és iratlefoglalás az utóbbi kisebbségi önkormányzati ciklushoz kapcsolódik, amely 2007 tavaszán kezdődött. Szabó József megyei főügyészhelyettes közölte, az Állami Számvevőszék hiányosságokat tárt fel, ezért nyomozás indult – egyelőre ismeretlen tettes ellen. Más forrásokból kiderítettük, az újabb ügy főként az OCÖ intézményhálózatával, nyaralójával és médiastúdiójával függ össze.
*
Ahogyan a már büntetőeljárás alá vont korábbi ügyekben annyiszor, most is főként nem valós bizonylatolások feltételezhetők. Az OCÖ balatonlellei nyaralójánál erős a gyanú, hogy korántsem a több mint húszmillió forintos pályázatnak megfelelően történt meg a felújítás. A célul tűzött táboroztatásra egyébként nem kapta meg az engedélyt a kisebbségi önkormányzat; a felújítás felemássága avatatlan szem számára is feltűnő. Idevág, hogy a cigány önkormányzat pénzügyi bizottsága még tavaly januárban úgy határozott, hogy kérik az OCÖ 2007. márciustól 2008. december 31-ig tartó gazdálkodási időszakának független könyvvizsgáló általi átvizsgálását, de ezt a testület vezetése megakadályozta, mondván: van az önkormányzatnak belső könyvvizsgálója is. A pénzügyi bizottság szerette volna górcső alá venni a Daróczi Sándorné elnök szerint érdemi munkát nem végző megyei irodák valamennyi szerződését, telefonszámláit, útiköltség-elszámolását is, de ez a kérés sem teljesült. Kolompár Orbán azt nyilatkozta tegnap a Hír TV-nek, hogy politikai és gazdasági lejárató kampány zajlik ellene, ami azonban nem fogja megállítani az MCF-et abban, hogy elinduljon a parlamenti választáson. Hozzátette, semmiképpen nem azért jelölteti magát képviselőnek, hogy a mentelmi jogot élvezve megakassza az ellen folyó büntetőeljárást.
Amint arról korábban beszámoltunk, az MSZP vezérkara november végén a Parlamentben zárt ajtók mögött fogadta az akkor már javában vádlott Kolompár Orbán baloldali elkötelezettségű roma vezetőt és delegációját. Lendvai Ildikó pártelnök, Kiss Péter miniszter, Juhász Ferenc, a kormánypárt elnökségi tagja és Teleki László miniszterelnöki romaügyi megbízott volt kíváncsi Kolompárékra. Lapunk korábban arról is értesült, hogy a balatonlellei cigány önkormányzati nyaraló visszásságainak dokumentumait Daróczi Sándorné azóta elmozdított OCÖ-bizottsági elnök külön Lendvai Ildikóék elé tárta, ám az MSZP-vezetők nem kívántak foglalkozni ezzel. Ellenben láthatóan bizalmat szavaztak a régi-új cigány önkormányzati vezetőnek.

Fizetős parkolás a szupermarketeknél: jogos intézkedés vagy bosszantó változás?