Röviden

MN
2010. 01. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb áldozatokat szedett a H1N1
Meghalt egy H1N1 vírussal fertőzött férfi és egy 17 éves fiatal Szegeden, mindketten súlyos alapbetegséggel is küzdöttek – közölte a Szegedi Tudományegyetem. A klinikai központ tájékoztatása szerint a náluk ápolt betegek közül eddig tizenöt ember halála hozható összefüggésbe az új típusú influenzával. Közben a Békés Megyei Online arról számolt be, hogy egy héten belül már a második H1N1-fertőzött férfi halt meg Békéscsabán, a Réthy Pál kórházban. (MN)

Budaházy György előzetesben marad
Április 19-ig meghosszabbította a terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt folyó eljárásban Budaházy György előzetes letartóztatását a nyomozási bíró – közölte Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. A bíróság ezt az eljárás meghiúsításának, illetve a bűnismétlésnek a veszélyével indokolta. Budaházy a hatóság szerint 2007-ben a „Hunnia Mozgalom”-nak nevezett csoportot hozott létre és vezetett „Katonai Parancsnokság” néven azért, hogy képviselők elleni támadásokkal befolyásolják a parlamenti döntéseket. (MN)

Meghallgatták Szabó Lorándot
A vádlott és két tanú meghallgatásával folytatódott a Tolna Megyei Bíróságon Szabó Loránd, Dombóvár volt MSZP-s polgármesterének büntetőpere. Az egykori városvezetőt az ügyészség különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással, vesztegetéssel és hivatali viszszaéléssel vádolja. A per októberben kezdődött, elsőfokú ítélet tavasszal várható. (B. A.)

Az exügyész többször vesztegetett?
További ötrendbeli vesztegetéssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség Varga Gergely volt ügyészt – tudta meg a Népszava Fazekas Géza szóvivőtől. Varga Gergelyt, a Fővárosi Főügyészség korábbi szóvivőjét tavaly júliusban érték vesztegetésen. Kiderült: egyezkedett egy vádlottal arról, hogy pénzért letöltendő helyett felfüggesztett szabadságvesztést indítványoz a számára. Az újabb gyanúsítások oka, hogy Varga korábban két vádlottnak, egy másikban pedig három terheltnek „vetette fel”, hogy ellenszolgáltatás fejében kedvezhet nekik. Varga Gergely március 19-ig biztosan előzetesben marad. (MN)

Jobbik-bojkott
Az OMV-kutak bojkottjára szólított fel a Jobbik gazdasági kabinetjének igazgatója, Lenhardt Balázs, ha az állami intézmények benzinkiszolgálására kiírt tenderen győztes osztrák cég nem áll el a szerződéskötéstől. (MN)

Bírság a TV2-nek
Összességében több mint 35 milliós bírságot szabott ki az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a TV2-re a Hal a tortán című műsor októberi adásai miatt. A valóságshow-ba október 12. és 16. között olyan vendégeket hívtak meg, akik, egy kivételével, több évet töltöttek börtönben, fegyházban. Az ORTT szerint a műsort magasabb korhatári kategóriába kellett volna sorolni, mint tették. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.