Ma Jerezben kezdi meg első hivatalos tesztjét a Forma–1-be hétszeres világbajnokként visszatérő Michael Schumacher. A Mercedes GP pilótája a háromnapos spanyolországi felmérőn az F–1-es tesztkorlátozás miatt még nem csapata idei modelljével köröz majd, be kell érnie a Team Super Nova GP2-es kocsijával. A Forma–1-hez a GP2-es sorozat áll legközelebb, s a német legenda azt mindenképpen tesztelheti, a szervezete miként viseli a megterhelést. Emlékezetes, hogy tavaly nyáron felvetődött, a Ferrariban ő helyettesíti a súlyos balesetet szenvedett Felipe Massát, de egy korábbi motorbalesetében megsérült a nyaka, s ez akkor keresztülhúzta a számítását. Az autósport elitkategóriájába három év szünet után visszatért 41 éves Schumacher a Mercedest az első hivatalos Forma–1-es teszten, február elsején próbálhatja ki.
A Forma–1 tegnapi híre, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) bejelentette, megfellebbezi Flavio Briatore felmetését. A Renault korábbi csapatfőnökének a FIA által szeptemberben kirótt örökös eltiltását egy hete törölte egy párizsi bíróság. Mint ismert, az F–1 emblematikus alakját azért büntette meg a nemzetközi szövetség, mert a 2008-as Szingapúri Nagydíj 13. körében Nelson Piquet Jr. az ő utasítására vágódott szándékosan a gumifalba, hogy a biztonsági autó bejöjjön a pályára, és ebből a tankolást korán megejtő Fernando Alonso előnyt kovácsoljon.

Nem bírnak leállni: megérkezett az újabb Kollár Kinga-botrány