Stratégiát készítene az MSZP

Munkatársunktól
2010. 01. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy harmincmillió forintos, informatikai stratégiaalkotásra kiírt közbeszerzési eljárás megszüntetését és visszavonását kéri Nyitrai Zsolt. A tendert a Miniszterelnöki Hivatal infokommunikációért felelős államtitkársága hirdette meg. A Fidesz informatikai és telekommunikációs munkacsoportjának vezetője úgy véli, a stratégiaalkotást nem a kormányzati ciklus vége felé kell elvégeznie a kormánynak. – Egy kormányzati ciklus végén stratégiát alkotni felesleges, sőt szemérmetlen dolog, hiszen ebből arra gondolhat az ember, hogy a stratégia vagy önigazolásra szolgál, vagy a következő kormányzat mozgásterét kívánja leszűkíteni. Azt a feltevést, hogy csak utolsó baráti megbízásokat kíván adni holdudvarának, vessük el – írta Nyitrai Zsolt. A legnagyobb ellenzéki párt operatív igazgatója Bajnai Gordon miniszterelnöknek és Baja Ferenc kormánybiztosnak címzett nyílt levele hangsúlyozza, hogy a kormányzati ciklus elején kell rendelkezni a stratégiai elképzelésekkel.
A politikus kifogásolta, hogy nyolcévnyi hatalomgyakorlását követően helyzetfelmérésre is több millió forint közpénzt kíván elkölteni a kabinet. – Ezek szerint a területért felelős intézmény nincs tisztában a helyzettel, nem rendelkezik átfogó képpel a kormányzat, a közszféra és az ágazat állapotáról – jegyezte meg a képviselő, elszomorítónak és felháborítónak minősítve ezt a helyzetet. A politikus szerint egy infokommunikációs stratégiát valódi nemzeti stratégia kell, hogy megelőzzön. – A Fidesz a kormányzásra készülve a szakpolitikai elképzelésekkel egyeztetve készíti infokommunikációs stratégiáját. Ebbe a stratégiaalkotásba folyamatos párbeszédekkel és egyéb kommunikációs eszközökkel bevontuk a piac szereplőit és civil szervezeteket egyetlen forint közpénz felhasználása nélkül – jelezte Nyitrai.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.