Tavaly júniusban a jégeső harminchárom szabolcsi település 7648 magánépületét rongálta meg, emellett az orkán több mint 160 ingatlanban és 24 egyházi épületben is kárt tett. A magánépületek kárenyhítését az állam rendezte, ám több önkormányzat kárigényét máig nem fizették ki. Ennek oka, hogy az állam vitatja, hogy a vihar során megsérült, összetörött pala – amely azbeszttartalma miatt veszélyes hulladéknak minősül – elszállítása beletartozik-e a vis maior keretbe. Az önkormányzatoknak azonban a palatörmeléket kijelölt hulladéklerakókban kellett elhelyezniük, ami tetemes költséget jelentett. Egyes településeken pala helyett cseréppel fedték újra az épületeket, ám emiatt a tetőket újra kellett lécezni, ennek költségét viszont szintén nem ismerni el az állam.
Nem egy község azért került bajba, mert nem várta meg, amíg megérkezik a pénz a vis maior alapból, és vállalkozókkal elvégeztette a szükséges felújításokat. A várt összegeket azonban nem folyósították, így amennyiben a vállalkozók felszámolási eljárást indítanak az önkormányzatok ellen, több helyhatóság is csődbe mehet.
Világgazdasági csúcs lesz, feszült a helyzet Trump miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!