Százezernyi áldozat Haitin

Több mint százezer halálos áldozata lehet annak a földrengésnek, amely helyi idő szerint kedden délután rázta meg Haitit. Amerika legszegényebb országa nemzetközi segítséget kért, a magyar segélyszervezetek máris megkezdték a gyűjtést.

MN-összeállítás
2010. 01. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengés rázta meg Haitit helyi idő szerint kedden délután öt órakor. A halálos áldozatok számát még nem tudták felmérni, de becslések szerint több mint százezer ember lelhette halálát a kártyavárként ledőlő épületek alatt. Sok turista is meghalhatott, mert leomlott a part menti Hotel Montana, amelynek kétszáz vendégét egyelőre eltűntként tartják számon. Az országban a 2006-ban véget ért polgárháború óta állomásoztatott ENSZ-békefenntartók között is vannak áldozatok, mert négyemeletes székházuk szintén összedőlt. A China Daily című kínai napilap tudósítása szerint nyolc kínai katona vesztette életét, tíznek a sorsáról pedig egyelőre nincs semmi hír. Meghalt három jordániai katona is, huszonegy pedig megsérült – írta az AFP. Súlyos károk keletkeztek az elnöki palotában, több minisztérium és az adóhivatal épületében is, de a csapás miatt megrongálódott házak száma elérheti a hárommilliót is. A rengés epicentruma 15 kilométerre délre volt a fővárostól, Port-au-Prince-től, amely teljes sötétségbe borult az elektromos hálózat megsérülése miatt.
A BBC beszámolója szerint mindenfelé vérző, segítségre szoruló embereket lehet látni, a romok alól sírás hangjai szűrődnek ki. A telefonok nem működnek, így a haitiak azt sem tudják, távol lévő rokonaik és barátaik túlélték-e a katasztrófát.
Az elemi erejű földmozgást – amelyet a szomszédos Dominikai Köztársaságban is éreztek – 15-20 perces időközökben utórengések egész sora követte. Az első 5,9-es erősségű volt, és sok olyan házat is ledöntött, amely már meggyengült a nagy rengésben. A tízmilliós ország lakóinak nagy része a szabad ég alatt éjszakázott, vagy azért, mert nem volt hová mennie, vagy mert fél az újabb földrengéstől. A gazdátlanul maradt épületekben máris megjelentek a fosztogatók.
Raymond Alcide, Haiti washingtoni nagykövete a világ segítségét kérte az amerikai kontinens legszegényebb országa számára, ahol a BBC információi szerint a legtöbben átlagosan napi két dollárból kénytelenek megélni. Nemzetközi támogatásra szólított fel XVI. Benedek pápa is. Az Egyesült Államok felajánlotta, hogy a helyreállításhoz szükséges eszközöket és szakértőket küld Haitiba. A Vöröskereszt genfi központjából is segítő csapat indul a térségbe, az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) pedig két repülőgépet küld a katasztrófa sújtotta országba. Az Amerika-közi Fejlesztési Bank kétszázezer dollár segély átutalásáról döntött. Támogatást ígért Kanada, Ausztrália, Franciaország és sok latin-amerikai ország is.
Barack Obama amerikai elnök rendületlen támogatást ígért tegnap Haitinek, az Egyesült Államok hadihajókat és repülőket vezényelt a térségbe a károk felmérésére, és folyamatosan érkeznek a kutató-mentő csapatok is. Szemtanúk beszámolói szerint a kétmilliós Port-au-Prince utcái egy hatalmas tátongó sebre emlékeztetnek, mindenütt holttestek hevernek. A romok közül súlyosan sérült emberek vánszorognak az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet ideiglenes sátrai felé.
A Hispaniola szigetén a Dominikai Köztársasággal osztozó Haiti egy geológiai törésvonalon fekszik, ezért rendszeresek a földrengések az országban. Szakértők szerint a kedvezőtlen adottság, illetve a húsz éve tartó, belpolitikai viszályból fakadó általános nyomor együtt eredményeztek ekkora pusztítást a karibi államban. Haiti egyre védtelenebb a térségben pusztító hurrikánokkal szemben is, mert a gyors ütemben növekvő népesség kiirtotta az erdőket, így az esőzések után semmi nem áll a víz útjába.
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtésbe kezdett a károsultak megsegítésére. Aki segíteni szeretne, csekket a
+36-1/205-3955-ös telefonszámon kérhet. Az adományokat az OTP 11705008-20464565 számú számlájára kell eljuttatni, „Haiti földrengés 2010” megjelöléssel. Az online módon célba juttatott adományok címe: www.segelyszervezet.hu.
A Magyar Vöröskereszt a K&H Banknál vezetett, 10405004-00026548-00000009 számú „Határon túli katasztrófa” számlára várja az adományokat. A Magyar Református Szeretetszolgálat orvosokkal és mentőkutyákkal megerősített mentőcsapatokat küld Haitire.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.