Sikeresen ért véget a szlovákiai fuvarozók ötnapos forgalomkorlátozó akciója, amelyet az elektronikus úthasználati díj bevezetése ellen szerveztek. A fuvarozók azt követelték a kormánytól, hogy az új terhek hatásának enyhítése érdekében csökkentsék a gázolaj jövedéki adóját. A fuvarozók – de sok más gazdasági szakértő is – arra mutattak rá, hogy a szlovákiai jövedéki adó az egyik legmagasabb az Európai Unióban, így a gázolaj ára is a legmagasabb a régióban, ezért a szlovákiai kamionosok inkább külföldön tankolnak. Árcsökkenés esetén viszont akár a cseh vagy a magyarországi fuvarozók is Szlovákiában veszik majd az üzemanyagot, még nőhet is az állam bevétele az olcsóbb gázolaj miatt. Robert Fico kormányfő végül engedett a nyomásnak, s bejelentette: a jövedéki adó csökkenése következtében a gázolaj összességében mintegy
13 eurócenttel, vagyis 40 forinttal lesz olcsóbb literenként – ami mintegy százmillió eurós kiesést jelent a szlovák büdzsének. Így az eddig literenként átlagosan 308 forintos dízel északi szomszédunknál a csökkentés után csak 273 forintba kerül majd. Ezzel szemben jelenleg Magyarországon a gázolaj átlagos ára literenként 297 forint, ami azt jelenti, hogy ezentúl a fuvarozóknak már Szlovákiában is érdemesebb lesz teletölteni a tankot, mint idehaza. Tehát ezáltal nem maradt olyan ország szomszédságunkban, ahol a hazai díjszabásnál többe kerülne a dízel üzemanyag.
– Reméljük, ez az esemény felnyitja a magyar kormány szemét, hogy valamit tenni kellene a hazai fuvarozók terheinek enyhítéséért – mondta el megkeresésünkre Dittel Gábor, a NiT Hungary – Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének ügyvezető főtitkára. Hangsúlyozta, hogyha már Szlovákiában is olcsóbb lesz az üzemanyag, akkor még kisebb annak az esélye, hogy a magyar jövedéki adóból várt bevételszint teljesüljön. A főtitkár ugyanakkor kiemelte, Magyarországon egyelőre nincs olyan hangulat, hogy a fuvarozók „keresztbe fordítsák járműveiket”, mivel a rossz helyzetük miatt inkább azzal vannak elfoglalva, hogy minden lehetséges munkát meg tudjanak szerezni.
A NiT Hungary tavaly év végén fordult Oszkó Péter pénzügyminiszterhez az uniós minimumnál nagyobb mértékű jövedékiadó-emelés miatt. A tárcavezető levelében viszont csak annyit válaszolt, hogy a tavaly júniusban az EU-hoz benyújtott derogációs kérelem – mely a kereskedelmi gázolajtarifa bevezetéséhez szükséges – elbírálása folyamatban van.
Milliárdokat tesznek zsebre az ukrán sorozók: korrupciós háló épült a hadkötelezettség köré















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!