Végleg válságba került a neves német profi ökölvívóklub, az Universum Box Promotion, Jürgen Brähmer tizenhat hónapos börtönbüntetése úgy érhette a céget, mint visszaeső verekedő kedvence 2008-as pofonjai a diszkóbeli civil áldozatot. Az Erdei Zsolt (alul)menedzselése kapcsán felmerült hazai sirámokat még vehettük alegységproblémának, a Klicsko fivérek három évvel ezelőtti távozását pedig intő jelnek. A közelmúltban aztán gyors egymás utánban újabb világbajnok, vagy ilyen szintű bunyósok sora – Felix Sturm, Szerhij Dzindziruk, Vladimir Szidorenko, Genagyij Golovkin – rúgta össze a port az istállóval, Vitali Tajbert és Brähmer pedig kocsmai verekedések miatt került bajba. Lassan már csak a hölgybokszolók maradnak…
No meg Erdei Zsolt, Balzsay Károly és a két Bedák. Utóbbiak profi pályafutása talán még nem tart abban a stádiumban, hogy e válság érintse őket, előbbieké viszont nagyon is. Erdei lemondott a WBC szervezet cirkálósúlyú világbajnoki címéről, mert egyszeri kirándulásként élte meg egy kategóriával feljebb aratott, novemberi történelmi diadalát. A klub Brähmer előmenetele miatt gyakorlatilag elűzte honfitársunkat a WBO félnehézsúlyú trónjáról, ahol közel hat évet töltött, ám a német kedvencet fenyegető börtön megakadályozhatja a további tervek megvalósulását. Erdei kivár, de sokáig nem kell, mert júliusban lejár a szerződése, s akkor, ha akarja, 36 esztendősen emelt fővel mondhat búcsút a ringnek, minden idők legeredményesebb magyar hivatásos ökölvívójaként.
Balzsay ez vélhetőleg már nem lesz, jelenleg tavalyi két vereségét próbálja megemészteni, amely a nagyközépsúlyú vb-cím magasságából a visszavonulás közelébe repítette. Mint mondja, szinte óránként változik a véleménye a folytatással kapcsolatban, sokat számít majd, mint ajánl neki az Universum. Ha magában bízik, az még jelenlegi bizonytalan állapotában is szilárdabb alap.

A leomlott budapesti házban gáz nélkül maradhatnak a lakók