Utolsó négy olasz bajnoki mérkőzéséből hármat is elvesztett a Juventus – vasárnap késő este hazai pályán a Milantól kapott ki 3-0-ra –, ráadásul kiesett a Bajnokok Ligájából, kész csoda, hogy Ciro Ferrara vezetőedzőt még mindig nem menesztették. Ő tegnap is arról beszélt, ugyan nehéz helyzetben van a csapat, de ebből közös erővel kell kimászni, esze ágában sincs távozni. Ám az is tény, a klub elöljárói tegnap nem siettek kinyilvánítani, hogy Ferrara élvezi a bizalmukat, s a hallgatásuk is beszédes.
A Milan nyögvenyelősen kezdte az idényt – hét forduló után két-két győzelem és vereség, három döntetlen volt a mérlege, s a BL-ben is botladozott –, ám azóta lábra kapott. Vasárnap tulajdonképpen fél gőzzel gázolták el vendégként 3-0-ra a Juventust. A feltámadásnak több tényezője akad. A Milannál nem csak hangoztatták, hogy bíznak a szakvezetőben, a klub korábbi brazil válogatott játékosában, Leonardóban, ennek megfelelően is cselekedtek. Leonardo hasonlóképpen járt el Ronaldinhóval, aki újra nemzetközi klasszisként játszik. Az túlzás, hogy jobb, mint egykoron a Barcelonában, de már nincsenek fizikai hiányosságai. Ugyan egyénileg kevesebbet vállalkozik, mint három–négy éve, nincsenek látványos szólói, ám jobbnál jobb labdákkal szolgálja ki a társakat, s ha úgy adódik, mint vasárnap, a kaput is képes bevenni, akár kétszer is.
Spanyolországban a Real Madrid csak átmenetileg állt a tabella élére a Mallorca legyőzésével, mert késő este következett a Barcelona tenerifei gálája. A katalánok – mindenekelőtt Messi mesterhármasával – 5-0-ra nyertek.
Olaszország, 19. forduló: Juventus–Milan 0-3; az élcsoport:
1. Internazionale, 45, 2. Milan 37,
3. Juventus 33.
Spanyolország, 17. forduló: Real Madrid–Mallorca 2-0, Tenerife–Barcelona 0-5; az élcsoport:
1. Barcelona 43, 2. Real Madrid 41, 3. Valencia 35.

A legtöbben elvéreznek ezen a kvízen – Ön hány magyar megyeszékhelyet ismer fel?