Magyarországra jönnek Jackson táncosai és vokalistái – ezekkel a hívószavakkal népszerűsítették a Jackson-másolatkoncertet, amelybe az előre meghirdetett Danny Ware helyett Tej’ai Sullivan ugrott be, hogy utánozza a popikont. A Jacko – A tribute to Michael Jackson műsort azonban egy Disney-show-kon és musicalszínházakban edződött, saját országában is inkább csak középszerűnek nevezhető floridai stáb hozta tető alá. Időközben a koncertet is átnevezték (kissé abszurd módon) The Ultimate Thriller – The’ Michael Jackson Tribute Show-ra, hisz a popikon nemigen szívlelte, ha Jackónak hívták. A csapat egészen március közepéig koncertezik Európában: utánunk Németország, Svájc, Ukrajna, Belorusszia majd Oroszország lesz soron.
A The Ultimate Thriller bebizonyította, hogy az amerikaiak kissé lenézik az európaiakat. Jó lesz ez a műsor oda, biztos megeszik, amit eléjük rakunk – gondolhatta a producer és a rendező. Ebben sajnos akad némi igazság. Amikor megjelent a színen az imitátor, mindenki önkívületi állapotba került, mintha az igazi Michael Jackson lépett volna színpadra.
A repertoárban benne volt minden, amitől egy igazi rajongó jól érezheti magát. A látvány azonban meg sem közelítette a Jackson-koncerteken megszokottat. Volt árnyjáték, meg füstfelhő, felvillanó reflektorok, de semmi több.
Tej’ai Sullivan már gyermekkorában eldöntötte, hogy felhasználva a külső hasonlóságot, Jackson-imitátorként éli majd éltét. Megtanulta példaképe összes apró gesztusát, kézmozdulatát, előszeretettel használja ő is a „Szeretlek titeket” jelmondatot, de éneke hagy némi kivetni valót maga után. Tej’ai Sullivannak ugyanis nincs meg az a hangi adottsága, ami Jacksonnak volt, így a legtöbb dalt egy terccel lejjebb tudta csak elénekelni. Az est mélypontja mindenesetre a She’s Out of My Life című szám volt, amelynek magas hangjaival Tej’ai képtelen volt megküzdeni.
Nem szükséges imitátor ahhoz, hogy felidézzünk egy alakot. Az énekes a dalban lakozik, azon keresztül kell megidézni őt, úgy, ahogy Michael Jackson Staples Center-beli búcsúztatásán tette Stevie Wonder, Lionel Richie vagy Judith Hill. Kenny Ortega a This is It című koncertfilmmel örök emléket állított Jacksonnak, aki vélhetőleg e nélkül az előadás nélkül is tovább létezne a köztudatban. Hagyni kéne békében nyugodni.
(The Ultimate Thriller – The’ Michael Jackson Tribute Show. Syma csarnok, január 15.)
Dömtör Csaba elmondta, mit tesznek valójában Magyar Péterék















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!