Végállomás, leszállás!

Az MSZP most az uniós sikerekkel kampányol. Az uniós fejlesztési pénzek felhasználását úgy állítja be, mintha legalábbis a saját erőből történt gazdasági-politikai megerősödés eredményei lennének

Az MSZP–SZDSZ-kormány hatalomra kerülésével nyolc éve tartó kampány a hírek szerint hamarosan elkezdődik. Jó hír ez, bár nem örülünk neki. A kampánykezdés leginkább azért jó hír, mert az elkerülhetetlenül közelgő választásokat jelzi. Magyarországnak tengere nincs, viszont kampánya van. Zúg ez is, meg az is, hullámokat vet ez is, meg az is, kiveti a mocskot a partra ez is, meg az is. Egy tengerrel persze metafizikus vonatkozásban kicsit jobban járnánk. Ezt különösen akkor érezzük, amikor baloldali sajtótermékekből értesülünk róla, hogy mi történik majd az országban a választások után. Mert holdudvaruk szerint ez pontosan tudható.
Mivel a baloldalon Mesterházy Attilán és Lendvai Ildikón kívül (nekik hivatalból optimistáknak kell lenniük) senki számára nem kérdés az, hogy a polgári oldal győz, ennek hatására újságjaik december óta Verdi és Mozart Requiemjét, továbbá Chopin Gyászindulóját próbálják verbális üzenetté formálni. Nem lepődnék meg, ha a baloldal értelmiségijei, ahogy levették a télikabátot, gyászruhát öltenének, és negyven értelmiségi biztos szavazó aláírásával javaslatot tennének arra, hogy kedvelt napilapjaik minden oldala ezentúl a hangulatukhoz illő egyszerű sötét kerettel lásson napvilágot. Mozgalmat, hogy a szavazófülkék felkeresésének pillanatáig viseljen mindenki gyászszalagot a gomblyukában, csak azért nem indítanak, mert ez vészesen emlékeztetne a Fidesz kokárdakitűzési javaslatára. A gyászos hangulat állandó sugallását valahogy másképpen kell megoldani. De mindenképpen jelezni kell, hogy a század harmadik negyedére prognosztizálható globális felmelegedés okozta katasztrófa, a hőemelkedés miatt bizonyos fajok kipusztulása, az édesvízi készletek megcsappanása és a hasonló piszlicsáré problémák kutyafülét sem jelentenek ahhoz a rettenetes csapáshoz képest, amit 2010 tavaszán a Fidesz győzelme jelent Európának ezen a 93 ezer négyzetkilométeres területén.
A baloldalon egyre sötétebb tónusú cikkek ijesztgetik az olvasót. Gondoskodnak róla, hogy a tavaszváró hangulat el ne harapózzon. „Sosem látott szinten történhet meg a tisztogatás a várható kormányváltáskor az állami alkalmazottak körében: nemcsak a miniszterek és államtitkárok számíthatnak rá, hogy útilaput köthetnek a talpukra, de szinte senki nem érezheti magát biztonságban” – olvashatjuk a Népszabadság január 8-i számában, egy bizonyos „Telkes Tanácsadó Zrt. partnerének” nyilatkozata szerint. (Hogy sakkpartnerről, szexpartnerről vagy mi az ördögről van szó, a cikkből nem derül ki.) Egy másik szép nevű cég, a dr. Pendl & dr. Piswanger Vezetői Tanácsadó Kft. vezetője a minisztériumok felső vezetésének küszöbönálló sorsüldözöttsége miatt aggódik: „arra nem látok esélyt, hogy az államtitkárok olyan vállalatoknál tudjanak elhelyezkedni, amelyek a jövőben komolyabb állami megrendelésre számíthatnak”. Bizony, a fél ország szíve fog megszakadni azokért az államtitkárokért, akiket a Fidesz, nyilván kirekesztő hajlamai miatt, 2010 májusától nem fog agyontömni állami megrendelésekkel.
Az említett cikk írója annyira átéli a három hónap múlva koldusbotra jutó államtitkárok sanyarú hétköznapjait, hogy az elkövetkező hatalomváltást „különösen fájdalmasnak” nevezi, mivel a válságon túl szerinte „nyolc év szocialista kormányzás után az ellenzék ki van éhezve (sic!) az állami állásokra”. Világos, ugye? Az, hogy a Gyurcsány-, majd Bajnai-kormány szegény kis államtitkárai a polgári mezbe bújtatott, statáriummal kombinált (Debreczeni József víziója) polgári diktatúrát bevezető Fidesz-kormányzás idején nem jutnak állami megrendelésekhez, „különösen fájdalmas”. Viszont az, hogy megalakulásakor az új kormány igyekszik az üresen maradt miniszteri és államtitkári posztokat saját legjobb képességű, legmegbízhatóbb embereivel betölteni, az főbenjáró bűn. Ők vicsorgó ebekként „ki vannak éhezve állami állásokra”. Ha nem lennének ennyire kiéhezve, államtitkárok kinevezése helyett beérnék azzal, hogy felvesznek minisztériumonként két éjjeliőrt. De nem, ők képesek lesznek minisztereket és államtitkárokat kinevezni. Tisztogatás! Skandalum! Diktatúra! Duce-tempó!
Miféle fogalmi ködösítés jegyében neveztetik a Népszabadság hasábjain „tisztogatásnak” azt, hogy tavasszal fel fog állni egy új kormány? Gyengébbek kedvéért: kormányváltáskor a miniszterek talpára nem „útilaput kötnek” (Népszabadság, január 8., 15. o.). Őket nem „elküldik”, hanem megbízatásuk az új demokratikus országgyűlési választások miatt automatikusan megszűnik. Tehát nem arról van szó, hogy a minisztereket és az államtitkárokat a kormányzati villamosról letaszigálják az újfasiszták, hanem arról, amit a villamosvezető pontos megfogalmazással barátságosan a mikrofonba mond: „Végállomás, leszállás, kérem, hagyják el a szerelvényeket!” Ez újdonság lenne a baloldal számára? Vagy csak arról van szó, hogy lehet ismét hazudozni, csúsztatni, ködösíteni, mert kampány van? Sose felejtsük el a Gyurcsány-kormány kampány előtti halhatatlan hazudozásait, amelyek nélkül talán sosem kerülhettek volna hatalomra. A kampány kemény műsor, de azért talán mégsem maszkabál, ahol a késelő tolvaj talárba bújhat, a valóságshow férfiüdvöskéje egyetemi profeszszort alakíthat, a dilettáns írónő esélyegyenlőségi minisztert játszhat, a ribanc pedig Szűz Mária-jelmezt ölthet. A kampányban foglaltak hibahatáron belüli százalékban térhetnek csak el a megvalósított programtól. A százszázalékos eltérés, a száznyolcvan fokos fordulat súlyosan demoralizál. Olyan erkölcsi eróziót indít meg a politikai hitelességben, amelynek a következményeit ma három párt kénytelen elviselni: az MSZP, az SZDSZ és az ő csatlósukká elszegődött MDF.
Túl sok eredménnyel sem ez a kormány, sem 2002-ben hatalomra jutott elődje nem dicsekedhet. De mindaz, amit 1988 és 2002 között az európai uniós csatlakozáshoz a Fidesz előkészített, annak babérjait a vakszerencse folytán mégis nekik sikerült learatniuk. Máig nem értem, hogy miközben az MSZP propagandája ezerrel nyomja, hogy a Fidesz igen jó gazdasági eredményeit kizárólag a szerencsétlen Bokros-csomagnak köszönheti, addig a Fidesznek egy szava sincs arról, ami pedig tény: hogy az uniós csatlakozást előkészítő összes négyéves erőfeszítésük gyümölcsét az MSZP-kormány éretten kapdosta le a fáról. Pedig Bokrosnak a Fidesz kiegyensúlyozott és sikeres politikájához annyi köze van, mint Makónak Jeruzsálemhez. Ahhoz viszont, hogy az MSZP–SZDSZ-kormányok saját ciklusukon belül megbukott siralmas miniszterelnökei sütkérezhessenek a megérdemeletlen dicsőségben, az uniós csatlakozás lehívott pénzeire mutogatva, bizony kellett a Fidesz tárgyalásos, jogharmonizációs, gazdasági fejlesztéseket létrehozó politikája, amelyek nyomán 2004-ben felvettek minket az Európai Unióba. Miközben európai nemzetek sokéves munkával készülnek még ma is a csatlakozásra, azt senki nem gondolhatja, hogy a tehetségtelen Medgyessy kétéves szerencsétlenkedése nyomán nyertünk felvételt – hacsak Brüsszelt meg nem hatották a kazincbarcikai kórház rozsdás, csöpögő csövei.
Az MSZP most mégis az uniós sikerekkel kampányol. Az uniós fejlesztési pénzek felhasználását úgy állítja be, mintha legalábbis a saját erőből történt gazdasági-politikai megerősödés eredményei lennének. Az uniós emblémát, amelyet kötelező lenne feltüntetni minden, uniós pénzeket reklámozó plakáton, időnként furcsamód nem találjuk meg az öles hirdetményeken.
A kék mezőben sorakozó uniós csillagok helyett, amelyek az uniós pénzforrásra utalnának, Göncz Kinga fogsorkivillantó mosolyával kell beérnünk. Hogy aztán ez elég lesz-e az MSZP előretöréséhez a választásokon, az majd kiderül.