
origo.hu
Brüsszel szorítja a markát, veszélyben a rezsicsökkentés – újabb csata energiafronton
Foci-vb. Az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöksége Fidesz–KDNP által delegált tagjai szerint a kormány felelőssége, hogy az érdeklődők láthatják-e a nyári foci-világbajnokságot. Az MTV eladná a birtokában lévő közvetítési jogokat. A kurátorok állítják: azért kényszerül erre, mert a kormány politikájának következtében (MDF-es parlamenti támogatással – a szerk.) a működési költségek felét, tízmilliárd forintot von el az idei költségvetés a televíziótól. (MN)
A Fővárosi Főügyészséghez fordulnak a Duna TV-t felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány elnökségének ellenzéki (fideszes és KDNP-s) tagjai. A kurátorok megítélése szerint ugyanis a Cselényi László által vezetett televízió műholdas jeltovábbításra kiírt pályázatai során törvénytelen döntések születtek, illetve nem kizárható, hogy hanyag kezelés is történt. A tévé műholdas sugárzásra vonatkozó szerződése 12 év után, idén tavasszal jár le. A kurátorok közleményéből kiderül: a Duna Televízió 2009 őszén úgy hirdette meg a további szolgáltatásra vonatkozó közbeszerzési eljárást, hogy arról a kuratóriumi elnökséget előzetesen nem értesítette, holott a médiatörvény értelmében már a meghirdetéshez is előzetes jóváhagyó határozatra lett volna szükség. Ennek ellenére a kuratóriumi elnökség többsége (szocialista, szabad demokrata és MDF-es szavazatokkal) utólag tudomásul vette a közbeszerzés elindítását. Ez azonban 2009. december 22-én eredménytelenül zárult. A Duna Televízió vezetése 2009. december 31. és 2010. január 6. között ismét a kuratóriumi elnökség megkerülésével egy második, két cég meghívására épülő közbeszerzést kísérelt meg lebonyolítani. Ezt január 6-án visszavonták, s egy nappal később tájékoztatták a kuratórium elnökségét. Ekkor az elnökség szocialista, szabad demokrata és MDF-es többsége felhatalmazást adott egy harmadik közbeszerzés kiírásához. Az ellenzéki kurátorok állítják: a szolgáltatásért újabb 12 éven át fizetendő megbízási díj olyan magas, hogy abból a jeltovábbításhoz szükséges berendezések mai áron számolva tízszer is megvásárolhatók lennének. Simkó János szocialista kuratóriumi elnök ezt durva csúsztatásnak minősítette, s leszögezte, nem történt törvénytelenség,
Ragáts ügye a bíróság előtt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság tegnap tárgyalt egy, a Ragáts Imre korábbi tévéelnök ténykedése kapcsán indult ügyet. Ragáts 2003 júliusában kötött szerződést egy ötvenkét részes dokumentumfilmre 55,3 millió forint értékben, a tévékuratórium – szükséges – jóváhagyása nélkül. Ráadásul a filmsorozatot szállító Cears Bt. Ragáts nevelt lányának, Szabados Ágnesnek az érdekeltségébe tartozott. A sorozatból azonban egyetlen rész sem került végül adásba, az MTV pénzéből viszont addigra már 13,8 millió átvándorolt a filmet készítő céghez. A felek ezek után szerződést bontottak, kikötve, hogy egymás ellen nem lépnek fel további követelésekkel.
A fentiek alapján a rendőrség 2004. év végén hűtlen kezelés miatt javasolt vádemelést a tévéelnök ellen. A tegnapi tárgyaláson meghallgatták Csernus Jánost, a tévékuratórium jelenleg MDF-es színeket képviselő tagját is. Csernus lapunknak később elmondta, személy szerint nem érezte irreálisnak azt az árat, amelyet a tévé vezetése akkor kifizetett a filmekért, hiszen azok belső gyártásban – szerinte – négyszer ennyibe kerültek volna. Más szakértők viszont már az ügy kipattanásakor arról beszéltek, hogy a tévé az akkoriban elérhető piaci ár háromszorosáról írt alá szerződést a volt elnök családjához tartozó céggel. A per ma folytatódik; a taláros testület Mercz Erzsébetet hallgatja meg, aki a szerződés megkötése idején a Ragáts nevelt lánya által fémjelzett betéti társaság kültagja, egyszersmind a tévét felügyelő közalapítvány kuratóriumának titkárnője volt.
Brüsszel szorítja a markát, veszélyben a rezsicsökkentés – újabb csata energiafronton
Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett
Az AI szerint, ha kedveled ezt az 5 filmet magas az IQ-d
Kondor Katalin: Ezek csont tehetségtelen emberek + videó
Az önzetlenségük példa nélküli: ezeknek a csillagjegyek aranyból van a szíve!
Már egy biciklinél is olcsóbban adja az autót a Szegedre költőző kínai Byd
Hiába a törvény, Soros civiljei pride-ot szerveznek ma délután Budapesten
Aczél Zoltán: Anno szétrúgtuk, most megöleljük egymást Lipcsei Péterrel
A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza
Akadálymentessé vált a VOKS2025 online oldala + videó
A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze
Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.