A Kontrollt jegyző Antal Nimród tengerentúli akcióthrillere ügyes, de üres

Antal Nimród pompás B kategóriás akcióthrillert rendezett Hollywoodban. A Szállítmány bármelyik bulvártévé főműsoridejében megállná a helyét. A képlet már-már olyan egyszerű, hogy vakon is el lehetne mutogatni: semmi metafizikai felesleg, szerzői szándék, hitvallás, csak az olcsó, de pörgős akció, megcukrozva némi amerikai veteránromantikával.

Főszereplőnk, Ty zöldfülű még a pénzszállítóknál, amikor pechére éppen hivatalos munkába állásának első napján az öregfiúk berántják a nagy buliba: az év szállítmányát (42 millió dollárt) kell zsebre rakni a páncélautóból. Az alibi, mondhatni, bombabiztos, szinte minden stimmel, épp csak az az átkozott hajléktalan ne venné észre őket az elhagyott hangárban. Mivel a hajléktalan sorsa hamar megpecsételődik, a vér szagára előjönnek a hormonok, feltolul az adrenalin, és előáll a Kutyaszorítóban tarantinói alapszituációja: mindenki gyanús, s mivel mindenki gyanús, a bulit végül senki sem ússza meg. Majdnem senki, mert a Szállítmány moralizál is, talán éppen emiatt válik igazán zavarodottá. A kemény és pörgős akciót rettenetes, hiteltelen lelki pauzák szakítják meg, Ty ugyanis egy csupa szív fekete srác, Irakban is szolgált, a szülei nemrég haltak meg, és az öccsét épp most akarja tőle elvenni a gyámhatóság. A házát már árverezné a bank, ezért a sokszorosan terhelt újonc először igent mond a nagy rablásra, de a vérfürdő láttán az igazság, a jog, és a hit védelmezőjévé válik a pattanásig feszült helyzetben. Akár Columbus Short – Ty szerepében –, a „világsztárok”, mint Jean Reno és Laurence Fishburne is ezerszer látott és elunt karaktert alakít, az egész mozi egy régi vágású, kiszámítható, könnyű testi sértés. Antal Nimród persze semmiben nem hibázott, tökéletes mestermunkát végzett, rendezésében hiba nincs, inkább a könyv a bajos. Üres. Ettől még a Szállítmány a Kontroll után néhány évvel biztos ugródeszka volt a 2010-es Predator rendezői székébe. Díjeső itt nem fog hullani, maradék ízek sem különösebben zavarnak a film után, én már az utcára lépve elfelejtem az egészet, néhány röhejesen hiteltelen jelenetet emlegetünk még odakint. Például a záró képsorokat, melynek láttán még a popcorngeneráció is felszisszent a széksorokban. Hiába, az amerikai multiplexközönségnek kell a ponyvaregényes utóhang, biztos, ami biztos, itt a vége, szép rózsaszín, fuss el véle.
(Szállítmány. Színes, feliratos, amerikai film, 88 perc, 2009. Rendező: Antal Nimród. Forgalmazó: Intercom.)