Szlovákosítás. Nagysurányban kedden szobrot emeltek a város leghíresebb szülöttjének, Wesselényi Ferencné Bosnyák Zsófiának. A szobor talapzatán azonban a Zofia Bosniakova név szerepel. A leleplezési ünnepségen hallgattak arról, hogy Bosnyák Zsófia és családtagjai magyarok voltak, a beszédekben szlovákoknak tüntették fel őket. Wesselényi Ferencből Frantiska Vesselényiho lett, Bosnyák Zsófia apja, a végvári törökverő Bosnyák Tamás a Tomás Bosniak nevet kapta. Bosnyák Zsófiát, Sztrecsény várának szentjét a hitvesi hűség mártírjának, a jótétemények asszonyának tartják. (MN)
Szlovákia kilépett a szécsényi találkozón született megállapodás keretei közül – jelentette ki tegnap Bajnai Gordon miniszterelnök, ezzel közvetett módon elismerve a négy és fél hónappal ezelőtti csúcstalálkozó kudarcát. A nyilatkozat azért meglepő, mert a kormány eddig kitartott a tavaly szeptemberi megbeszélés hasznossága mellett. Tette ezt annak ellenére, hogy a Robert Fico vezette szlovák kabinet kitartóan semmibe vette a nyelvtörvénnyel kapcsolatos magyar és nemzetközi bírálatokat. Bajnai tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján megismételte, a nyelvtörvény ellentmond az európai normáknak, és szerződéseket is sért. Bejelentette: a kormány ötvenmillió forintos nyelvalapot hoz létre február elsejétől azoknak a szlovákiai magyaroknak a kárpótlására, jogsegélynyújtásra, akiket megbírságoltak anyanyelvük használata miatt. A pénz a Szlovákiai Magyarok Kisebbségi Kerekasztalán és annak háttérintézményén, a Fórum Intézeten keresztül juthat el az érintettekhez, s a felvidéki civileket tömörítő szervezet dönt a segítség jogosultjairól is. Az alapba való befizetéssel egyébként bárki hozzájárulhat a szlovákiai magyarok kárpótlásához.
Szerdai levelében Dennis Kucinich amerikai kongresszusi képviselő a szlovák nyelvtörvény végrehajtásának átgondolását kérte Robert Fico miniszterelnöktől. Az Ohio államot képviselő politikus közölte: azért írt levelet, hogy kifejezze mély aggodalmát a „nem demokratikus” jogszabály végrehajtási rendelkezései miatt. Az MTI által idézett levélben a demokrata képviselő kifejtette: ez a törvény hátrányos megkülönböztetést jelent Szlovákia etnikai kisebbségeivel – köztük a magyar közösséggel – szemben, amelyek az összlakosság 15 százalékát teszik ki. Kucinich megítélése szerint a jogszabály végrehajtása sérti a véleménynyilvánítás alapvető szabadságjogát, amely pedig minden sikeres demokrácia alappillére.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!